A gazdaság újraindítására hivatkozva írná át a tavaly nyáron elfogadott 2021-es költségvetési törvényt a kormány, a hiányt az eredetei mintegy 1500 milliárdról 3900 milliárdra emelve - derül ki a parlament előtt fekvő javaslatból, amit a Népszava idéz. Pontosabban a törvénybe csak 2288 milliárd forintnyi hiányt írt be a Pénzügyminisztérium, ám rögtön a második paragrafusban leírják, hogy ez akár 3900 milliárd forint is lehet, azaz a GDP 7,5 százaléka.

A Költségvetési Tanács a nemrég nyilvánosságra hozott hivatalos véleményében felszólította kormányt, hogy ne trükközön a hiányszámmal, hanem azt pontosan mutassa be a törvényhozásnak. Eközben a kormány úgy emelné meg a hiányt 2400 milliárd forinttal, hogy nem árulja el, mire fordítaná a pénz java részét. Például Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM) „egyéb működési kiadásait” hét milliárddal, 38 milliárd forintra emeli. Szintén az ITM által kezelt „közlekedési ágazati programok” sor egyéb beruházási kiadásai 0 milliárdról 30 milliárd forintra emelkednek konkrétumok nélkül. Ötven milliárddal, 108 milliárdra emelik a „gazdaság-újraindítási programok” keretét, ám az nem derül ki, hogy ez milyen területekre megy el.

Az önkormányzatok támogatását 44 milliárddal emelik meg, így az 908 milliárd forintra nő, igaz, ennek többszörösét vonta ki a kormány a helyhatóságok költségvetéseiből a gépjárműadó elvételével, az ingyenes parkolás bevezetésével és hasonló intézkedéseivel.