Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzetközi pénzügyi szervezet a közleményben leszögezi ugyan, hogy az amerikai gazdaság nincs rossz állapotban, tavaly 2,4 millió új munkahely jött létre, és a gazdaság lassulása is átmenetinek ígérkezik, ám a következő elnöknek kijózanító valósággal kell majd szembenéznie. A gazdaság lassulása, a középosztály helyzetének jelentős romlása és a szegénység terjedése komoly gondot jelent majd.

Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója a jelentés közzétételekor arról beszélt, hogy négy tényező jelent "kihívást a jövőbeni gazdasági növekedés számára": a szűkülő munkaerőpiac, a hanyatló termelékenység, a jövedelmek közötti különbségek polarizálódása, és a szegénységben élő amerikaiak nagy lélekszáma. Lagarde leszögezte: ha mindezekkel a problémákkal nem sikerül megbirkózni, akkor az amerikai gazdaság jelenlegi és várható növekedése is veszélybe kerül, s az amerikaiak életszínvonala is stagnálásra ítéltetik.

Igaza van Yellennek

Az IMF egyetértett a jegybank szerepét betöltő Fed (szövetségi tartalékrendszer) elnökének keddi kongresszusi meghallgatásán elhangzottakkal, és támogatásáról biztosította a Janet Yellen Fed-elnök által felvázolt óvatos monetáris politikát.

A valutaalap mindeddig távol maradt az amerikai belpolitika történéseitől és a választási kampánytól, s csupán ajánlásokat fogalmazott meg, például arról, hogy az Egyesült Államoknak ellent kell állnia a "protekcionizmus minden formájának". Ezt egyébként sok elemző Donald Trumpra utaló célzásként értelmezte, hiszen a republikánusok várható elnökjelöltje ígért büntetővámokat kínai importcikkekre.

Jelentésében a szervezet felhívja a figyelmet az Egyesült Államok "omladozó" infrastruktúrájára és a növekvő jövedelmi különbségek negatív következményeire, masszív beruházásokat sürget, elsősorban a felszíni tömegközlekedésben, és sürgeti a szélesedő szegénység elleni hatékony fellépést.

Minden hetedik amerikai szegény

Ma minden hetedik amerikai szegénységben él - állapítja meg az IMF. Az országban az átlagjövedelem ma öt százalékkal alacsonyabb, mint tizenöt évvel ezelőtt volt, és a középosztály aránya harminc évvel ezelőtti szintre zsugorodott - tették hozzá. A pénzügyi szervezet szakembereinek elemzése egyúttal hangsúlyozza, hogy ezek a negatív tendenciák erősítik egymást. A jelentés kitér arra is, hogy az Egyesült Államok demográfiai változásai lassítják a gazdasági növekedést, és kevésbé dinamikussá teszik a munkaerőpiacot.

Mindezzel együtt is, az IMF 2017-re 2.5 százalékos gazdasági növekedést jósol Amerikának.