Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hajózási konténerek ára az elmúlt 18 hónapban az egekbe szökött, mivel a koronavírus-járvány megzavarta az ellátási láncokat és a kereskedelmet. Az útvonalakon a költségek hétszeresére, ha nem többszörösére emelkedtek - kezdi összefoglalóját a CNBC.

"Az UNCTAD elemzése azt mutatja, hogy a konténerfuvarozási díjak jelenlegi ugrásszerű növekedése, ha tartósan fennmarad, 11 százalékkal növelheti a globális importárszintet, emiatt 1,5 százalékkal emelheti fel a fogyasztói árszintet 2023-ig" - áll az ENSZ csütörtöki jelentésében.

Országonként az Egyesült Államokban 1,2 százalékkal, míg Kínában 1,4 százalékkal emelkednének a fogyasztói árak - áll a jelentésben. Az elemzés szerint a kisebb, importtól jobban függő országok fogyasztói árai sokkal magasabb, 7,5 százalékos emelkedéssel számolnának. A magas fuvardíjak hatása még Európán belül egyenletesen eloszlik majd el, és általában a kisebb gazdaságokban lesz nagyobb.

A becslések szerint az árak Észtországban 3,7 százalékkal, Litvániában pedig 3,9 százalékkal emelkednének. Magyarország esetében a jelentés 2,5 százalék körüli drágulást jósol 2022-re, ami rossz hír, miután már októberben 6,5 százalékos volt a pénzromlás mértéke.

Az UNCTAD szerint termékenként az elektronika, a bútorok és a ruházati cikkek esetében lenne a legnagyobb - globálisan legalább 10 százalékos - áremelkedés az ellátási láncok elosztása miatt, megjegyezve, hogy a konténerek a teljes tengeri kereskedelem 17 százalékát teszik ki.

Néhány vállalat a teherszállítási költségek emelkedése miatt a kisebb termékek légi úton történő szállítását választotta, bár a légi fuvarozás általában drágább.

Az elemzés szerint a konténerszállítás költségeinek megugrása a nagyobb gazdaságok növekedését is hátráltatná. A növekedés egyik fő hajtóerejét jelentő ipari termelés több mint 1 százalékkal csökkenne az Egyesült Államokban és az euróövezetben, Kínában pedig 0,2 százalékkal esne vissza, ha a konténerszállítási díjak 10 százalékkal emelkednének, és az ellátási láncok továbbra is zavart szenvednének.