A vezetőválasztást az tette szükségessé, hogy Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök az utóbbi hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán a múlt héten bejelentette lemondását a Konzervatív Párt vezetői posztjáról. Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelenti, de Johnson közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali teendőit.

A párt új vezetője lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.

A tisztségért nyolc jelölt indult, a szerdai első fordulóban mindegyiküknek legalább harminc alsóházi konzervatív frakciótag voksát kellett megszereznie a továbbjutáshoz.

Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt kormányzati tisztség nélküli alsóházi képviselői alkotta 1922 Bizottság - a vezetőválasztási folyamat megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos szakpolitikai frakciótestület - elnöke szerda este bejelentette, hogy Jeremy Hunt volt egészségügyi miniszternek és Nadhim Zahawi pénzügyminiszternek a délután tartott első frakciószavazási fordulóban ez nem sikerült, vagyis ők kiestek a további versengésből.

Zahawira 25-en, Huntra - aki korábban külügyminiszter is volt - 18-an szavaztak az alsóházi konzervatív frakció tagjai közül.

Sunak és Morduant áll az élen

Az élen Rishi Sunak végzett 88 szavazattal, őt Penny Mordaunt külkereskedelmi államtitkár, volt védelmi miniszter követi 67 vokssal.

Liz Truss külügyminiszter 50 frakciószavazattal a harmadik helyre került, Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár 40, Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke 37, Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója 32 frakcióvoksot gyűjtött.

Csütörtökön is szavaznak

A Konzervatív Párt frakciójának tagjai az utolsó két jelölt versenyben maradásáig folytatják a szavazássorozatot. A következő szavazási fordulót csütörtökön tartják.

A talpon maradó utolsó két jelölt közül a Konzervatív Párt hozzávetőleg 160 ezer regisztrált tagja választja meg a párt következő vezetőjét postai vagy elektronikus szavazással. Ennek eredményét szeptember 5-én jelentik be.

Mordaunt népszerű a párttagság körében

A szerdán ismertetett legfrissebb felmérés szerint a párttagság körében messze Penny Mordaunt a legnépszerűbb, vagyis ha Mordaunt a frakciószavazási szakasz végéig versenyben marad, a tagság jó eséllyel őt választaná a Konzervatív Párt új vezetőjévé és így miniszterelnökké.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov a Konzervatív Párt tagsága körében elvégzett, szerda este közzétett új vizsgálatában kimutatta, hogy ha a párttagoknak Penny Mordaunt és Rishi Sunak közül kell választaniuk, Mordauntra 67, Sunakra 28 százalék voksolna. Ha Penny Mordaunt és Liz Truss jut az utolsó fordulóba, Mordaunt a szavazatok 55-27 százalékos megoszlásával nyerne.

Ő lenne a 3. női miniszterelnök

Mordaunt-Tugendhat párharc esetén 64-26 lenne a voksok aránya Penny Mordaunt javára. Ha Suella Braverman jogi főtanácsadó lenne Penny Mordaunt ellenfele, a volt védelmi miniszter - a brit védelmi tárca első női vezetője - szinte ugyanilyen fölénnyel, 63-25 arányban győzne.

Győzelme esetén Penny Mordaunt lenne az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke Margaret Thatcher és Theresa May után - írta az MTI