Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A belorusz vállalatok elöregedtek, eladósodtak, a csőd szélén állnak. Egyre halványabb a lehetősége annak, hogy kilábaljanak a válságból - írja a Rzeczpospolita című lengyel lap. Georgij Badej, az ország volt gazdasági minisztere, a vállalkozók szövetségének tiszteletbeli elnöke egy gazdasági konferencián azt mondta, hogy a vállalatok siralmas helyzetben vannak.

Csak 2016-ban nyolc százalékkal nőtt a cégek eladósodottsága, amivel elérte a GDP 10 százalékát. És nem csupán a hitelállomány nőtt, hanem a késedelmes törlesztések össze is - 30 százalékkal. Ez a trend folytatódott az idén is: 2017-ben a belarusz vállalkozások 20 százalékának a vesztesége nőtt tovább.

Összesen 46 százalékuk semmit vagy nagyon kevés nyereséget ért el, csak 4,5 százalékuk könyvelhetett el számottevő profitot. A fehérorosz vezetés nemrégiben bejelentette, hogy "a közeli jövőben" lehetőséget adnak a cégeknek arra, hogy a cégek követeléskezelőknek értékesítsék adósságaikat.

A volt miniszter szerint ezt már régen meg kellett volna tenni. Az ötlet tehát jó, igaz, csak abban az esetben, ha minél hamarabb megvalósítják. Ezzel együtt egyelőre nem látja, mikorra állhatna helyre a vállalatok pénzügyi egyensúlya.

E cégek siralmas helyzete csak az egyik tünete a fehérorosz gazdaság egyre mélyülő válságának. A volt kolhozigazgató, Alekszander Lukasenko által kézzel irányított gazdaság egyre inkább szétesik. Az emberek kiveszik a bankból a valutáikat, belorusz rubelben senki sem nyit számlát, mert az ország pénze napról napra veszít értékéből. Az év eleje óta ötször drágult az üzemanyag, miközben az ország vállalatainak működése az olcsó orosz gázra és olajra épül.