Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ABC című konzervatív napilap úgy vélekedik, hogy a választásokon győztes, de önállóan kormányt alakítani nem tudó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) vezetője, Pedro Sánchez most is a szeparatista erők és a radikális baloldal támogatásával lehet miniszterelnök, ahogy az Mariano Rajoy konzervatív kormányfő tavaly nyári leváltásakor is történt. Az újság ezért "Spanyolország jövőjére nézve nagyon aggasztónak" nevezi a választások eredményét - írta az MTI.

A konzervatív lap történelmi bukásnak nevezi a konzervatív Néppárt (PP) rossz szereplését, és mint írta, ez elgondolkodásra kell késztesse a pártot egy hónappal az újabb, ezúttal spanyol helyhatósági és európai parlamenti választások előtt, félő ugyanis, hogy "a nem baloldali" szavazatok szétszórtságának árát "májusban újra meg kell majd fizetni".

Az El País baloldali napilap szerint az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt az az erő, amely a legnehezebb döntés előtt áll: megtartja-e a kampányban képviselt álláspontját, hogy nem támogat egy szocialista kormányt, vagy sem. A cikk szerint előbbi eset teheti "önbeteljesítő jóslattá" azokat a figyelmeztetéseket, amelyekkel a középpárt a spanyol egységet fenyegető veszély ellen emelte fel a hangját. Az újság azt valószínűsíti, hogy a különböző politikai csoportok nem foglalnak majd állást az esetleges kormányalakítási paktumokról, amíg le nem zajlanak a közelgő májusi választások.

A La Vanguardia című katalán lap értelmezése szerint a választásokon a katalán krízisnek meghatározó szerepe volt, és így az annak kezelésére adott válasz döntött; a szavazók a párbeszédre való elhivatottság és a feszültségcsökkentés mellett tették le voksukat. A VOX radikális jobboldali párt parlamentbe jutása leginkább a Néppártnak okozott kárt, amely kedvezőtlen eredményéhez részben a "korrupció hosszú árnyéka" is hozzájárult. Az újság felhívta a figyelmet arra, hogy az új parlament politikai töredezettsége megkívánja az együttműködést a különböző erők között.

A vasárnapi előrehozott parlamenti választásokat szocialista párt nyerte meg Spanyolországban. Az eredmények alapján azonban továbbra sem dőlt el, hogy milyen összetételű kormány alakulhat. A parlament felsőházában, a szenátusban is többséget szereztek a szocialisták, amire 25 éve nem volt példa.

A leadott alsóházi szavazatok 98 százalékot meghaladó feldolgozottsága szerint a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 28,7 százalékos eredménnyel végzett az élen, s így 123 mandátuma lehet a 350 fős parlamentben. A második helyen végzett konzervatív Néppárt (PP) az eddigi legrosszabb választási eredményét könyvelhette el a megszerzett 66 mandátummal, ami hatalmas vereséget jelent eddigi 134 mandátumukhoz képest. Jelentősen növelte viszont parlamenti képviseletét az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt, amely 57 mandátumával a harmadik párttá lépett elő a törvényhozásban.