Az Air Company még 2019-ben kezdte el a 40 százalékos alkoholtartalmú -környezetbarát- vodka gyártását, amely különlegessége a fenntarthatóságában rejlik. A modern technológia segítségével ugyanis a levegőből kinyerik az alkohol előállításához szükséges szén-dioxidot - így minden üveg esetében nagyjából fél kilogramm szén-dioxidot vonnak ki a légkörből.

A vállalat egyébként egyedülálló technológiát alkalmaz: ha nem a levegőből, akkor a környező ipari létesítményekből gyűjti be "forrásait". Ezután elektromosság segítségével szétválasztják a vizet hidrogénné és oxigénné, majd a hidrogént szén-dioxiddal keverik - írja a The Guardian. A lap megemlíti a cég egyik alapítóját is, aki elmondja, ezt egy speciális katalizátor segítségével állítják elő és a teljes folyamat számos egyéb lépésből áll.

Ugyanezt az etanolt egyébként kézfertőtlenítő készítéséhez is felhasználják, és másik legnagyobb dobásukban is, a héten piacra kerülő CO2-mentes parfümben is.

Az Air Vodka névre keresztelt italt egy brooklyni üzemben gyártják, évente nagyjából 5000 ládányit és a megnövekedett kereslet miatt további terjeszkedést jelentettek be. A vállalkozás egyébként döntő helyezést ért el Elon Musk Xprize pályázatán, és a vodkagyártás mellett a műanyagfelhasználás és a fémeket helyettesítő anyagok előállításán is dolgoznak már.