Martin Chren, a pozsonyi Ru¾inov városrész polgármestere a Facebookon jelentette be, hogy a Palkoviè utcai óvoda egyik óvónőjénél kimutatták a koronavírus-fertőzést - írja a parameter.sk szlovákiai magyar nyelvű hírportál.

A megbetegedett óvodások száma miatt a közegészségügyi hivatal már mára is elrendelte az óvoda bezárását, múlt pénteken azonban már terjedhetett a koronavírus az óvoda alkalmazottai és a gyerekek között. Ugyanabban az épületben működik a bölcsőde is, amely azonban építészetileg el van különítve az ovitól.

Chren közlése szerint az igazgatónők azt mondták, a két intézménybe járók nem érintkeztek egymástól, mivel azonban vannak köztük testvérek, nem szeretnének semmit a véletlenre bízni. Arra kérik a most már otthon maradt gyerekek szüleit, hogy figyeljék az állapotukat, maradjanak velük otthon, és járjanak el az egészségügyi minisztérium utasításai alapján.