Romániában január 8-tól kezdődően újabb 30 napra meghosszabbította a tavaly május óta folyamatosan érvényben lévő veszélyhelyzetet, ebben ismét kötelezővé tette az egészségügyi védőmaszkok viselését a nyílt és zárt közterületeken.

A textilből készült maszkokat már nem lehet hordani, kizárólag a sebészeti maszkok vagy az FFP2-es szűrővel ellátott, orrot és szájat eltakaró, légzésvédő maszkok használata engedélyezett. Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár az MTI beszámolója szerint azzal indokolta a szigorítást, hogy az omikron vírusvariáns terjedése miatt Romániában ugrásszerűen nő, egy héten belül megnégyszereződött, csütörtökön hatezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma.

A transindex.ro - magyar nyelvű romániai hírportál - azt írja, hogy vannak kivételek is. Nem kell maszkot viselniük az új romániai szabályok szerint

  • az 5 évesnél kisebb gyermekeknek;
  • az irodában egyedül tartózkodó személyeknek; 
  • a televíziós műsorvezetőknek és vendégeiknek azzal a feltétellel, hogy 3 méteres távolságot tartanak egymástól;
  • az egyházi szertartásokat végző személyeknek, a zárt vagy nyitott térben zajló rendezvények előadóinak (a 3 méteres távolságot kell tartaniuk a résztvevőktől);
  • a megerőltető fizikai tevékenységet végző és/vagy megterhelő munkakörülmények között (magas hőmérséklet, magas páratartalom stb.) dolgozóknak;
  • és sporttevékenységet végző személyeknek.