Az egekbe szökött Lengyelországban egy amantadin hatóanyagot tartalmazó gyógyszer forgalma, miután az emberek egy része azt hiszi, hogy határos lehet a koronavírus-betegség kezelésére is - írja Notes from Poland. Várakozások szerint a szerből idén négyszer annyi fog elfogyni a patikákban, mint a járvány előtti utolsó békeévben. Az eladások az ország délkeleti részén lévő Podkarpackie régióban ugrottak meg a leginkább, ahol a legalacsonyabb a beoltottak aránya.

Az amantadin Parkinson-kórban szenvedő betegek gyógyszere, ám  a hírek ellenére, hogy hatásos a koronavírus ellen is, nincs a világon olyan ország, amelynek egészségügyi hatóságai ajánlanák a használatát. Szakértők már az influenza ellen sem ajánlják, pedig az is felmerült, hogy arra a betegségre is hatásos lehet.

A pandémia előtt, 2019-ben Lengyelországban 118 ezer amantadingyógyszer-csomag kelt el. Tavaly októberben elkezdett növekedni az értékesítés, majd idén áprilisban, a harmadik hullám csúcsán egy hónap alatt több mint 100 ezer pakkot adtak el. Idén eddig összesen 400 ezer csomagot értékesítettek - derül ki a PEX PharmaSequence egészségügyi piackutató cég adatiból. Ezen belül az említett tartományban kelt a legtöbb, az összes eladás 38 százaléka.

A Gazeta Wyborcza napilap cikke szerint a receptet, amire az amantadint ki lehet váltani, az interneten árulják, csak néhány kérdésre kell válaszolnia annak, aki ilyet szeretne beszerezni. Volt olyan eset, amikor a receptet egy állatorvos írta fel. A szert több orvos is ajánlja az embereknek, rajtuk kívül Marcin Warchoł, igazságügyi miniszterhelyettes twittelte a napokban, hogy az amantadin hatásos a koronavírus-betegség ellen. Hozzátette még, hogy azt várná az egészségügyi minisztériumtól, hogy foglalkozzon a felhasználásával.