Az egyik legnagyobb, már-már misztikus kérdés a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, hogy miért kapják el egyesek a fertőzést, míg mások teljesen megússzák azt vagy alig észrevehető tünetekkel esnek át rajta – írja a CNBC az ezzel kapcsolatos kutatási eredményeket szemléző cikkében. Mindannyian tudunk súlyos megbetegedésekről, de olyan esetekről is, amikor a pozitív teszt után szinte tünetmentesen úszta meg a fertőzést egy-egy ismerősünk, barátunk.

Azt gondolnánk, hogy azokban a háztartásokban, amelyekbe valaki behurcolja a fertőzést, biztosan mindenkin végigmegy a vírus, ám a statisztikai adatok azt mutatják, hogy ennek koránt sem akkora az esélye, mint hisszük – állítja Danny Altmann, a londoni Imperial College immunológus professzora. Az elmúlt két évben alapos kutatások indultak annak érdekében, hogy magyarázatot adjanak erre a jelenségre, és 2022 januárjában a brit tudósok publikáltak egy tanulmányt a lehetséges válasszal.

Azt találták kutatásaik során, hogy azok az emberek, akiknek egy korábbi koronavírus-fertőzésből, például egy egyszerű náthából fakadóan sok T-sejtjük, azaz emlékező immunsejtjük marad, jó eséllyel elkerülhetik, hogy a mostani pandémiát okozó SARS-Cov-2 leverje őket a lábukról, azaz komolyan megbetegedjenek. Rhia Kundu, a tanulmány egyik szerzője azt mondja ezzel kapcsolatban, hogy bár fontos felfedezésről van szó, nem jelenti azt erre hagyatkozhatnánk a védekezésben. Az oltásokat nem lehet elhanyagolni. Fontos megjegyezni, hogy a tudósok egyelőre nem tudják miért és hogyan működik ez a keresztimmunitás a koronavírus-típusok fertőzése nyomán.

Mélyebbre kell ásni, ha arra keressük a választ, miért betegednek meg egyesek súlyosan a koronavírus-fertőzés nyomán, míg mások enyhe tünetekkel megúszhatják a dolgot. Altmann elmondása szerint erre a kérdésre már a génjeinkben keresendő a válasz. Ezzel kapcsolatban az Imperial College kutatói hamarosan publikálnak egy tanulmányt, amely gének és az immunrendszer összefüggéseit vizsgálja. A kutatás az emberi vérsejt antigénjeire (angol rövidítéssel HLA) koncentrálódott, és azt találta, hogy különböző HLA-típusok jelenléte összefügghet az erősebb vagy gyengébb megbetegedéssel.