Ezek az országok lekerültek az úgynevezett vírusvariációs területek listájáról, és a beutazóknak nem kell karanténba vonulniuk, amennyiben teljes immunitással rendelkeznek.

Az egészségügyi minisztérium közleményében azzal indokolta ezeknek az országoknak a törlését a listáról, hogy időközben - ahogy Európa más országaiban - Ausztriában is a koronavírus delta variánsa dominál, tehát semmi nem indokolja, hogy ezeket az országokat továbbra is a piros listán tartsák. A beutazóknak a kétszeri oltást, illetve a gyógyult státuszt igazoló angol vagy német nyelvű papírral, vagy negatív koronavírusteszttel kell rendelkezniük, továbbá fennáll a regisztrációs és karanténkötelezettség is. Ez utóbbi alól csak a teljes immunitással rendelkezők élveznek kivételt.

A 18 éven aluli gyerekekre az őket kísérő felnőttekre érvényes előírások vonatkoznak.

Továbbra is a piros listán marad Brazília, Szváziföld, Lesotho, Malawi, Mozambik, Namíbia, Zimbabwe és Uruguay.

Vasárnaptól a Hollandiából érkezők is egyszerűbben, ugyanolyan feltételekkel léphetnek be az országba, mint Európa többi - járványügyi szempontból csekély kockázatúnak minősített - országának állampolgárai. Augusztus 3-a óta ugyanis a Hollandiából, Spanyolországból és Ciprusról érkezőknek a repülőtéren PCR-tesztet kellett csináltatniuk, amennyiben nem tudták igazolni a teljes immunitást. Spanyolország és Ciprus tekintetében azonban továbbra is érvényben maradt ez a megkötés.