A Covid-19 által okozott súlyos megbetegedések kockázata "drámaian csökkent", de egy újabb világjárvány szinte biztosan jön - mondta Bill Gates, a Bill és Melinda Gates Alapítvány társelnöke, a Microsoft alapító-tulajdonosa a müncheni biztonságpolitikai konferencián.

Egy esetleges új világjárvány valószínűleg a koronavírusok családjától különböző kórokozótól származna - mondta Gates a CNBC kérdésére.

Az orvostechnológia fejlődése azonban segíthet a világnak felvenni a harcot ellene. Két évvel a koronavírus-járvány után Gates szerint a legrosszabb hatások csökkentek, mivel a világ népességének nagy része már szerzett bizonyos szintű immunitást. A legutóbbi, az omikron-variánssal a járvány súlyossága is csökkent.

Véleménye szerint már "túl késő" elérni az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azon célját, hogy 2022 közepére a világ népességének 70 százalékát beoltsák - eddig a világ népességének 61,9 százaléka kapott legalább egy adag Covid-19 elleni vakcinát.

A világnak a jövőben gyorsítani kell a vakcinák kifejlesztésénél és terjesztésénél, egyúttal felszólította a kormányokat, hogy már most fektessenek be ezekbe. Többek közt az mRNS technológia lehetővé teszi, hogy a vakcinafejlesztés időigénye két évről hat hónapra csökkenjen.

A következő világjárványra való felkészülés költsége nem olyan nagy. Ez nem olyan, mint az éghajlatváltozás. Ha racionálisan cselekszünk, akkor legközelebb időben "elkapjuk" - tette hozzá Gates.