A kancellár a vészfékrendszernek nevezett járványügyi zárlat országszerte egységes szabályairól szóló törvénymódosító javaslat elfogadására összehívott rendkívüli kormányülés után tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy a kórházi dolgozók a legjobb egészségügyi technológiai feltételek mellett sem tudják legyőzni a vírust, ha nem siet a segítségükre az állam, a politika és minden egyes ember.

Szigorú korlátozások kellenek

QP | Quality Placement

A kórházban dolgozóknak "szükségük van ránk" a harmadik hullám "lefékezéséhez, megtöréséhez és megfordításához", ezért mindenütt egyformán szigorú korlátozásokat kell bevezetni, ahol száz fölé emelkedik a hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis az előző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma - mondta Angela Merkel.

A határérték alatt továbbra is tartományi szintű feladat a járványügyi szabályok alakítása, a korlátozások, lazítások rendszerének formálása, de tartósan - egymás után három nap folyamatosan - száz feletti hétnapi fertőzésgyakoriságnál összehangolt, egységes fellépés kell, hogy az egész ország kijusson a járvány új szakaszából, amelyet a napi regisztrált fertőződések "meredeken emelkedő száma, az intenzív osztályok növekvő telítettsége és a napi halálos áldozatok megrendítően magas száma" jellemez - mondta a kancellár.

Angela Merkel aláhúzta, hogy az új szabályozás az eddiginél is nagyobb terhekkel, még több lemondással jár, de bevezetése sürgetően szükséges. Egyben megköszönte az embereknek, hogy türelmesek, belátóak és gondoskodnak másokról, és megköszönte az ellenzék "kritikus-konstruktív" munkáját.

Országos járványügyi zárlat is lehetne

A szövetségi kormány a fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvényt egészítené ki az országos járványügyi zárlat szabályaival. A keddi ülésén a törvényhozás elé terjesztett módosító javaslattal először, ugyancsak kedden a kormánypárti frakciók - a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokraták (SPD) képviselőcsoportja - foglalkoznak. Valószínűleg gyorsított eljárást kezdeményeznek, így a szövetségi parlament (Bundestag) napokon belül elfogadhatja a kormány előterjesztését. A törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarájának (Bundesrat) nem kell külön elfogadnia a módosítást, de ellenvetést tehet, ami lassítaná a hatályba lépést.

A javaslat szerint az új szabályozás csak addig érvényes, ameddig tart a koronavírus-járvány elleni védekezésre a szövetségi kormánynak adott különleges törvényhozási felhatalmazás. A Bundestag legutóbb június végéig hosszabbította meg a rendkívüli jogosítványokat, amelyekkel tavaly márciusban ruházták fel a kormányt, hogy az ország a kellő gyorsasággal megszervezhesse a védekezést a SARS-CoV-2 terjedésével szemben. Az elképzelés szerint a rendkívüli felhatalmazás visszavonásával visszaállna a korábbi rend, amelyben a tartományi kormányok hatásköre a járványok, fertőző betegségek elleni védekezés.

A vészfékrendszer a társadalmi és a gazdasági élet legtöbb területének működését befagyasztó járványügyi zárlatot jelent. Lényege, hogy visszaállítják a 2020 tavaszi első járványhullám idején elrendelt korlátozásokat - amelyek főszabályként előírják, hogy csak a létfontosságú árucikkeket forgalmazó boltok tarthatnak nyitva és nem lehet családi, baráti összejöveteleket tartani -, és újabb szigorításokat, a többi között kijárási korlátozást is bevezetnek az este 9 és reggel 5 óra közötti időszakra.

Megugrott a halálozások száma

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint az utóbbi 24 órában 10 810 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez bő 50 százalékkal több az egy héttel korábbi 6885-nél, azonban az adatokat torzíthatja, hogy akkor a húsvéti időszak miatt a szokásosnál kevesebb tesztet készítettek. Az új esetekkel együtt 3 022 323 ember szervezetében mutatták ki a vírust.

A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 294-re emelkedett az egy héttel korábbi 90-ről. Az új halálesetekkel 78 746-ra emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban. A hétnapi fertőzésgyakoriság országos szinten 140,90-en áll, ez ugyancsak jelentős emelkedés az egy héttel korábbi 123-hoz képest.

Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) keddi összesítése szerint országszerte 4688 embert ápolnak az intenzív osztályokon a Covid-19 miatt. Ez bő háromszázzal több az egy héttel korábbi 4355-nél. A Covid-19 miatt intenzív osztályon fekvők 57 százaléka, 2666 ember szorul gépi lélegeztetésre.

Országszerte 23 905 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 2899 ágy szabad. A vészhelyzeti tartalék, azaz a pillanatnyilag nem használt, és hét napon belül üzembe helyezhető intenzív ágyak száma 10 322 - áll a szervezet napi jelentésében.