Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az egészségügyi minisztérium szerint az utóbbi 24 órában kb. 40 800 újabb esetet és 588 halálos áldozatot jegyeztek fel, így Irán a fertőzés által leginkább sújtott ország a közel-keleti térségben - idézi az MTI hírét a 444.hu.

A hatóságok szerint a fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyása az egyik fő oka a járvány gyors terjedésének, míg sokan azt tartják a legnagyobb problémának, hogy lassan halad az oltási program. A 83 milliós lakosság csak 4 százaléka kapta meg eddig mindkét vakcinaadagot.

A helyi sajtóban arról írtak, hogy sok városban már beteltek a kórházi ágyak.

Az iszlám országban már több mint 94 600 emberéletet követelt a járvány, az azonosított fertőzöttek száma pedig meghaladta a 4 milliót.

Minden második másodpercben megfertőződik valaki Iránban, közel 2 percenként pedig egy ember meghal” – közölte az állami televízió, ami szerint az ország 31 tartományának többségében elrendelték a vörös riasztást.

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője januárban betiltotta az amerikai és brit fejlesztésű vakcinák importját, mondván, azok megbízhatatlanok és csak elősegítik a ragály terjedését. Teherán éppen az amerikai szankciókat és az azok miatti pénztelenséget okolja azért, hogy nincs elég oltóanyag az országban.