Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Science tudományos folyóiratban publikált tanulmány elkészítéséhez - amely a Princeton Egyetem környezeti tanulmányokkal foglalkozó kara (PEI), a Johns Hopkins Egyetem és a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatóinak, valamint a délkelet-indiai Tamilnádu és Ándhra Prades állam közegészségügyi szakembereinek közreműködésével készült - a kutatók több mint félmillió indiai eseten vizsgálták a járvány terjedési útvonalát és a halálozási arányt. Az eddigi legnagyobb kontaktkutatási tanulmány adatai szerint 84 965 igazolt koronavírusos páciens legalább 575 071 személlyel került kapcsolatba, ezek körében vizsgálódtak - idézi a hírt a portál.

Ramanan Laxminarayan, a PEI vezető kutatója kiemelte: a nagyszabású tanulmányból kiderül, hogy a koronavírus-járvány terjedésében kulcsszerepet kap a "szuperterjesztés", vagyis amikor kis létszámú fertőzött nagyon sok embernek adja tovább a vírust.

Megállapították, hogy

a fertőzött páciensek 71 százaléka egyetlen kontaktszemélyt sem fertőzött meg, és csupán a fertőzöttek 8 százaléka okozta az új fertőzések 60 százalékát.

A kutató hangsúlyozta, hogy tanulmányuk a szuperterjesztés eddigi legnagyobb szabású empirikus igazolását adta. "A szuperterjesztés inkább szabály, mint kivétel, amikor a koronavírus terjedéséről beszélünk, mind Indiában, mind valószínűleg az összes érintett területen" - jelentette ki a kutató.

A tanulmány szerint Indiában, ahol eddig több mint 96 ezer halálos áldozattal járt a járvány, a halálozások átlagosan hatnapos kórházi ápolás után következtek be, míg az Egyesült Államokban az elhalálozottakat átlagosan 13 napig kezelték kórházban. A Covid-19-betegségben Indiában elhunytak zömmel az 50-64 éves korosztályból kerültek ki, míg az Egyesült Államokban a legnagyobb halálozási kockázatú csoport a hatvanon felüli volt a vizsgált időszakban.

A kutatók arra is rámutattak, hogy a koronavírus terjedését jelentősen csökkentették az egész országra kiterjedő karanténszabályok Indiában.

A tanulmány szerint annak az esélye, hogy egy koronavírus-fertőzött - kortól függetlenül - egy közeli kontaktszemélynek továbbadja a vírust, közösségben 2,6 százalék, egy háztartáson belül 9 százalék.

A gyerekek és a fiatal felnőttek - akik közül a koronavírusos esetek egyharmada került ki - , különösen fontos szerepet játszottak a vírus terjedésében a szegény népesség körében.

A gyerekek nagyon hatékony terjesztői a vírusnak a tanulmány eredményei szerint, pedig ezt a korábbi kutatásoknak nem sikerült határozottan megállapítani. A jelentett esetek és halálozások fiatalabb korcsoportokban koncentrálódtak, mint amire a magasabb jövedelmű országokban tett megfigyelések alapján számítottunk

- mondta el Laxminarayan.

A gyerekek és fiatal felnőttek nagyobb valószínűséggel fertőzték meg hasonló korú társaikat a tanulmány szerint. A kutatás szerint általánosságban is elmondható, hogy az azonos korcsoportba tartozó kapcsolatok az összes korcsoportban nagymértékben megnövelik a fertőzés esélyét, a koronavírus alacsony és magas kockázatú kapcsolatoktól való elkapásának valószínűsége 4,7-10,7 százalék között mozog.