Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatok alapján az elmúlt napon 5804 új esettel 250 538-ra nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 89 újabb halálos áldozattal 4779-re. Eddig 110 650-en gyógyultak meg, viszont már 135 109 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel.

Az UNIAN ukrán hírügynökség értesülése szerint Denisz Smihal miniszterelnök péntekre rendkívüli tanácskozásra hívta össze a megyei kormányzókat, utána - még a nap folyamán - kormányülést tartanak. Nem kizárt, hogy a járvány gyors terjedése miatt új korlátozásokat vezetnek be, noha előző nap ezt még cáfolták. Ezt jelezte Mihajlo Raduckij, az államfő mögött álló Nép Szolgája párt parlamenti képviselője, az egészségügyi bizottság vezetője is egy tévéműsorban.

QP | Quality Placement

Közölte: képviselőtársaival azt javasolják, hogy az iskolák térjenek át a távoktatásra, ezen felül vezessenek be az országban úgynevezett "hétvégi karantént", ami azt jelenti, hogy hétvégeken nem tarthatnak majd rendezvényeket, bezárnak az éttermek, bárok és valószínűleg a közösségi közlekedést is ismét korlátozzák. Ez szerinte nem okozna komoly veszteséget az ukrán gazdaságnak.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy elkezdik az ideiglenes kórházak megnyitását a Covid-betegek fogadására, mert vészesen fogynak a szabad ágyak. Kiemelte, hogy már 21 ezer koronavírusos beteg szorul kórházi ápolásra, július óta számuk meghétszereződött, és naponta legalább 900-zal nő.

A kormány a pénteki ülésen határozatot fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy a magánlaboratóriumokban is az állam költségén, vagyis a lakosság számára ingyenesen végezzenek el PCR-teszteket. A Glavkom hírportál pénteki cikkében azt írta, hogy növekszik a pánik a lakosság körében a fertőzés terjedése miatt, a fővárosi laboratóriumok előtt megduplázódott a PCR-tesztre várakozók száma. Fotót is közölt, amelyen az látható, hogy több mint száz fős sor kígyózik már kora reggel az egyik ilyen kijevi intézmény előtt.