Azok akik mindkét oltásukat megkapták, 25 százalékos eséllyel kapták el a vírust a fertőzött családtagtól, míg az oltatlanok közt erre 38 százalék volt az esély. A megfertőződött oltottak pedig közel azonos eséllyel adták át a velük egy háztartásban élőknek a deltát, mint az oltatlanok  - idézi a Guardianban megjelent kutatási eredményeket a 444.hu.

Ugyanakkor a kutatás szerint az oltottaknak hamarabb lecsökkent a vírusszintje, ami arra enged következtetni, hogy az ő szervezetük hamarabb megküzdött a betegséggel.

Kiderült, hogy hamar kopni kezd a vakcina védelme: azok, akik három hónapnál régebben kapták meg a második oltásukat, könnyebben megfertőződtek, mint akik frissen voltak oltva.

A kutatók azt is hangsúlyozták, hogy bár az oltottak is könnyen elkaphatják a vírust, a vakcina megvédi őket a súlyos szövődményektől és a haláltól.