A kolozsváriakat foglalkoztatja, milyen kockázatokkal járhat több tíz ezres Undold fesztivá megtartása, ráadásul úgy, hogy rögtön utána, szeptember 13-án kinyitnak az óvodák, iskolák, ami a lakosság még nagyobb mobilitását hozza magával - írta a Maszol. A fesztivál területére tehát csak az oltottak, teszteltek vagy a betegségen átesettek léphetnek be, de nagy kérdés az igazolások ellenőrzése.

Tasnádi István Szilárd, Kolozs megye prefektusa úgy véli, elsősorban a helyszínen jelenlévő rendőrök, csendőrök feladata ellenőrizni, hogy szabályszerűen történjen a beléptetés, a karszalagok alapján is meg lehet egyébként majd különböztetni, hogy ki milyen formában bizonyította, hogy járványügyi szempontból nem jelent veszélyt másokra. A repülőtereken is használt QR-kód-olvasó szoftvert használják majd a bejáratnál.

Romániában azonban egyre gyakrabban hallani olyanokról is, akik hamis oltásigazolással próbálják az immunizáltak előnyeit élvezni. Ennek kivédése érdekében bizonyos partner orvosi laboratóriumokban, ahol koronavírusteszteket végeznek, jelen lesz egy Untold-képviselő is, akinek az lesz a feladata, hogy ahogy valakin elvégzik a gyorstesztet negatív eredménnyel, az megkapja a fesztiválkarkötőt. Így küszöbölnék ki azt a veszélyt, hogy egyesek hamis teszttel menjenek fesztiválozni.

Tasnádi Szilárd felhívta a figyelmet, hogy az általános szabályozások előírják a kötelező maszkviselést a fesztivál területén. Ha valaki eszik vagy iszik, az leveheti, de aki csak sétál vagy táncol, az nem. Aki megszegi ezt a szabályt, büntetésre számíthat. A szervezők ígérete szerint a legújabb generációs felszereléssel fognak dolgozni azon, hogy ne legyen zajszennyezés.