Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az EBRD legfrissebb, Regionális gazdasági kilátások című előrejelzése szerint a koronavírus-járvány következményeként idén 3,2 százalékkal fog visszaesni a magyar gazdaság, majd jövőre egy éles visszapattanást feltételezve 4 százalékos növekedést produkálhat.

A közelmúltban publikálta a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság is a koronavírus-járvány hatását is tükröző prognózisát. Az IMF várakozásai szerint a magyar gazdaság idén 3,1 százalékkal csökkenhet, ami jövőre 4,2 százalékos növekedésbe fordulhat, míg az Európai Bizottság 2020-ra 7 százalékos zuhanást, 2021-re 6 százalékos növekedést jósol, amennyiben az év második felében normalizálódhat az élet.

A fentiekhez képest a magyar kormány rózsásabban látja a helyzetet, ugyanis a nemrég az EU-nak elküldött konvergenciajelentésben erre az évre 3 százalékos visszaesés, jövőre pedig 4,8 százalékos növekedés szerepel.

A gyenge pont

Az EBRD elemzésében megjegyzi, hogy a magyar gazdaság a közép-európai és a balti államok között a legerősebb növekedési ütemet produkálta 2019-ben 4,9 százalékkal, impresszív 15,3 százalékos bővülést tudott felmutatni a beruházások terén, miközben mind a kormányzati, mind a háztartások fogyasztása erősödött. Bár a belső fogyasztás szerepe nőtt, a pénzintézet elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar gazdaságnak nagyon komoly a kitettsége a globális kereskedelemnek (a GDP több mint 190 százaléka), ami csak még sérülékenyebbé teszi a globális ellátási láncokban a koronavírus-válság miatt keletkező zavarokkal szemben.

Az autóipar, ami a gyáripari kibocsátás 28 százalékát adja, játssza a legnagyobb szerepet ebben. A négy autógyár leállásának rövid távon jelentős hatása lesz a növekedésre és a foglalkoztatásra. Az EBRD elemzése rámutat, hogy az autóipar egy havi leállása az éves GDP 0,4 százalékos csökkenését eredményezi. (A fentiek fényében nem jó hír a magyar gazdaságnak a most futó 4. legnagyobb fejlesztésként számon tartott debreceni BMW-gyár építésének halasztása sem, amelyet a magyar kormány a friss konvergenciaprogramban 320 milliárd forintos beruházásként tart számon - a szerk.)

A bank jelentése megemlíti azokat az intézkedéseket, amelyeket a magyar kormány bejelentett a járvány hatásainak enyhítésére, így például a hitelrészlet-visszafizetési moratóriumot, a hitelkamatok és amortizációs kifizetések év végéig történő felfüggesztését, a rövid lejáratú hitelek meghosszabbítását, illetve a fogyasztói hitelek kamatainak az alapkamat feletti 5 százalékpontos maximálását, valamint a leginkább érintett szektorokban a tb- és egészségügyi járulékok fizetésének 2020 közepéig történő felfüggesztését és az adókedvezményeket. A jelentés továbbá megjegyzi, hogy a korlátozások fokozatos enyhítése május elejétől megindult. Ugyanakkor az EBRD szerint a gazdaság fellendülése a nemzeti korlátozó intézkedések fokozatos feloldásától és az év második felében a normális kerékvágásba való visszatéréstől függ.

Éves GDP növekedés (százalék)

20202021Változás 2019 novemberéhez képest
EBRD régiók-3,54,8-6,5
Közép-Ázsia-1,25,8-5,9
Közép-Európa és a balti államok-4,34,5-7,5
Horvátország-7,06,0-9,5
Észtország-6,07,0-8,6
Magyarország-3,54,0-6,6
Lettország-7,05,0-9,2
Litvánia-7,05,0-9,3
Lengyelország-3,54,0-7,0
Szlovákia-6,07,0-8,5
Szlovénia-5,55,0-8,3
Kelet-Európa és a Kaukázus-4,34,3-7,2
Oroszország-4,54,0-6,2
Délkelet-Európa (EU)-4,84,6-7,7
Bulgária-5,04,0-8,0
Románia-4,04,0-7,2
Dél- és kelet-mediterrán térség-0,84,8-5,6
Nyugat-Balkán-4,87,1-8,1
Forrás: EBRD

Egy-két ország megúszhatja a recessziót

Az EBRD működési területének régiói idén átlagosan 3,5 százalékkal zsugorodhatnak, amit jövőre 4,8 százalékos fellendülés követhet, ehhez az előrejelzéshez azonban az EBRD egy figyelmeztetést is hozzáfűz, miszerint a prognózist "példátlan bizonytalanság" övezi. Egy-két kivétellel az EBRD működési területének minden gazdaságában visszaesés várható, a kivételek között Türkmenisztán, Üzbegisztán és Egyiptom szerepel.

Közép-Európában és a balti államokban szigorú intézkedéseket vezettek be, miközben az értékláncokban bekövetkezett zavarok a termelést akadályozzák, ami különösen igaz az autóiparra, ami például Szlovákia ipari termelésének közel felét adja. A gyengébb külső kereslet várhatóan a fellendülés további elhúzódását eredményezheti. A régió gazdasága a jelen várakozások szerint 2020-ban 4,3 százalékkal eshet, amit 2021-ben egy 4,5 százalékos fellendülés követhet.

A jelentés megjegyzi, hogy e régió legnagyobb gazdasága, Lengyelország, a 2008-09-es válságban különösen ellenállónak bizonyult, ám a mostani krízis hatása várhatóan jelentősebb hatással lesz a vállalkozásokra és a foglalkoztatásra. Az ok Lengyelországnál is hasonló: a globális értékláncokba való magasfokú integráltság és a kereskedelemnek való jelentős kitettség, különösen az EU felé. A lengyel gazdaság az EBRD szerint 3,5 százalékkal zsugorodhat idén, majd jövőre 4 százalékkal növekedhet.

Az oroszok dupla pofont kaptak

Oroszországgal kapcsolatban a jelentés rámutat, hogy a gazdaságot egy dupla sokk érte egyrészt a koronavírus okozta pandémia, másrészt az olajtermelő országok közötti tárgyalások összeomlása és a kitermelés korlátozásáról szóló megállapodás elmaradása révén. Oroszország gazdasága még mindig jelentősen függ az olajtól, így az olajár bezuhanása komoly ütést adott az orosz gazdaságnak főleg annak fényében, hogy a pandémia hatásának enyhítése miatt is költségvetési ösztönzésre volt szükség. Mindezek fényében az EBRD várakozásai szerint az orosz gazdaság idén 4,5 százalékkal zsugorodhat, amit jövőre 4 százalékos bővülés követhet.

Lehet még rosszabb is

Az EBRD régióiban a korlátozó intézkedések a belső keresletet és kínálatot egyszerre érintették, a külső sokkok között pedig a nyersanyagárak bezuhanása, a globális értékláncok zavara, a turizmus összeomlása és az átutalások visszaesése szerepel.

A jelentés az EBRD-országokra vonatkozóan általánosságban azt feltételezi, hogy a válságnak mérsékelt hatása lesz a gazdasági aktivitásra hosszú távon és a növekedés a harmadik negyedév vége felé visszatér, de jelentős hosszabb távú gazdasági, politikai és társadalmi hatások lehetségesek. Ha a társadalmi távolságtartás a vártnál tovább fennmarad, a recesszió sokkal mélyebb lehet és az egy főre eső gazdasági kibocsátás még évekig nem fog visszatérni a 2019-es szintre.