Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Éjféltől Szlovénia lakóinak csak abban az esetben lehet elhagyniuk lakhelyüket, ha munkába mennek, vagy élelmiszert és gyógyszert szeretnének beszerezni. Akik megszegik a szabályokat, 400 euró (143 ezer forint) pénzbírsággal sújthatók.

Ljubljana már korábban felfüggesztett, illetve korlátozott minden szükségtelen tevékenységet. Hétfőtől leállították a tömegközlekedést, keddtől a repülőtereket is lezárták, csütörtöktől pedig betiltották az 5 főnél nagyobb összejöveteleket.

Szlovéniában csütörtökön délután 14 óráig 319 volt a fertőzöttek száma.

Horvátországban csütörtöktől részleges boltzár lépett életbe, és betiltották a nyilvános rendezvényeket, valamint lezárták a határokat a külföldiek előtt.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő az mondta: tudatában kell lenni annak, hogy a világjárvány miatt hirtelen megváltozik majd az élet, és az elkövetkező napok, hetek és hónapok nagyon nehezek lesznek, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minél kevesebb emberéletet követeljen a vírus.

Horvátországban csütörtökön 20 óráig 110 volt a fertőzöttek száma.