Dánia szinte teljesen megnyílt a pünkösdi hétvégére, oly annyira, hogy még a korábban szigorúan használt helyi oltási igazolást és a maszkokat is majd hogy nem a kukába dobják – írja a Financial Times. Az észak-európai ország egyértelműen azok között lesz, amelyek a leghamarabb szabadítják fel lakóikat a koronavírus-járvány okozta macera alól. Minderről nem a kormány döntött - látványosan demonstrálva, mennyire szívén viseli az emberek dolgát -, hanem a politikai pártok együtt.

Az egyezség szerint a közszolgáltatásban, az egyetemeken, a sport- és zenei klubokban, az állatkertekben és a témaparkokban, továbbá a szaunákban május 21-étől visszatérhetett az élet a járvány előtti kerékvágásba. Ezek a döntések illeszkednek az európai országokban egymás után megvalósuló nyitási akciókba, amelyektől azt remélik, hogy gyorsan normalizálódhat a mindennapi élet. Virológusok ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a lazítás korai lehet, elképzelhető, hogy később újabb korlátozásokat kell majd bevezetni.

Magnus Heunicke egészségügyi miniszter szerint Dánia jó helyzetben van annak ellenére, hogy a fertőzések száma az elmúlt napokban kissé emelkedett. Ha szükséges több teszteléssel és a fertőzési gócok környékének helyi lezárásával kezelhetik a problémákat, miközben az ország esetén folytatódhat az újranyitás. Az úgynevezett koronavírus-igazolványokat, amelyeknek korábban fontos szerepük volt abban, hogy meghatározzák az embereknek, mit lehet és mit nem, a jövőben csak a külföldi utazások esetén fogják használni. A maszkok legkésőbb augusztusban lekerülnek a dán arcokról.

Vannak nyílt térségek

Az európai országokban fokozatos nyitási programokat hajtanak végre, miközben vannak olyan helyek, mint például Görögország, illetve Spanyolország egyes részei, így a főváros, Madrid, amelyek szinte teljesen nyitottak. Svájcban, ahol még az európai átlagnál is lassabban halad az oltási program szintén megszüntetik az összes korlátozást május végével.

Dániában alig haladnak gyorsabban az oltásokkal, mint az EU átlaga, ezért lemaradtak az Egyesült Királyság, Málta, Izland vagy Magyarország mögött. A tervek szerint a felnőtteket csak augusztus végéig oltják be teljesen. Soren Riis Paludan, az Aarhus Egyetem biológusa ennek kapcsán beszámol arról, hogy az egészségügyi szakemberek megosztottak a nyitás gyorsaságával kapcsolatban, ám a miután a 70 éven felüliek teljesen átoltottak és a halálozási ráta alacsony, van értelme az előrelépésnek. (A közel hatmilliós Dániában 2500-an haltak meg koronavírus-betegségben, mint Magyarországon 30 ezren.)

Hatásos volt az ellenzék

Dániában az európai országokkal összehasonlítva nagyobb volt a szerepe a járványügyi igazolásoknak (coronapas). Ezekkel lehetett bejutni a kávézókba, a vendéglőkbe és a múzeumokba. Az ellenzéki jobbközép politikusok azonban erősen ellenezték, hogy az embereknek folyton fel kell mutatniuk ezt a papírt, akárhova is akarnak menni. Ezért első lépésként ezt az igazolást megkapják azok is, akik csak egy oltási dózison vannak túl, illetve rendelkeznek egy 72 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszttel. Dániában volt olyan nap, amikor a lakosság több mint tíz százalékát tesztelték annak érdekében, hogy adatokkal igazolják a nyitás lehetőségét.