Az uniós engedélyezési kérelem benyújtását megelőző munka utolsó szakaszánál tartanak, és terveik szerint május 5-én hivatalosan megkérik a közösség gyógyszerészeti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), hogy készítményük alkalmazási engedélyét terjesszék ki a 12-15 éves korosztályra.

Az EMA vizsgálata rendszerint néhány hétig tart, így már június elején beadhatják az első oltásokat - mondta Ugur Sahin a Der Spiegelnek.

A Pfizer és a BioNTech március végén jelentette be, hogy készítményük az úgynevezett harmadik fázisú klinikai vizsgálat alapján százszázalékos hatékonysággal véd a SARS-CoV-2 okozta betegségtől (Covid-19) a 12-15 éves korosztályban. Az oltás nagyon erőteljes immunválaszt váltott ki a korcsoportba tartozó gyerekeknél.

Az oltóanyag biztonságosságát és hatékonyságát a kisgyermekeknél és a legalább 6 hónapos csecsemőknél is vizsgálják. Júliusban lehetnek meg az első vizsgálati eredmények az 5-12 éves korosztályról, szeptemberben pedig a még kisebb gyerekekről - fogalamzott Ugur Sahin az MTI beszámolója szerint.

A 12-15 éves korcsoportban folytatott vizsgálatok "bátorító eredményei" arra utalnak, hogy "a gyerekeket különösen jól védi az oltás" a Covid-19-től - tette hozzá a szakember.

A Pfizer/BioNTech-féle vakcina volt az első, amelyre forgalmazási engedélyt adtak ki az EU-ban. A két adagból álló oltások beadása tavaly karácsonykor kezdődött. A beszerzéseket a tagországok megbízásából és felügyelete mellett intéző Európai Bizottság tavaly novemberben 300 millió, január elején további 300 millió adag megvásárlásáról kötött keretszerződést a gyártókkal. A Comirnaty néven forgalmazott oltóanyagból Magyarországra már több mint 2,5 millió adagot szállítottak.