Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szervezet csütörtöki rendkívüli ülésén hozta meg a döntést, miután októberben elkezdte tanulmányozni a gyártó által benyújtott dokumentumokat.

Az EMA döntése azt jelenti, hogy innentől a korosztályban a teljes Európai Unióban, így Magyarországon is alkalmazhatják a Pfizer vakcináját, ha a nemzeti hatóságok így döntenek - írta a portál.

A bejelenté szerint – ahogy az Egyesült Államokban – a Comirnaty dózisa kisebb lesz az 5-11 évesek számára, ők 10 mikrogrammot kapnak a felnőttek 30 mikrogrammja helyett, ugyanúgy két dózisban, három hét különbséggel.

Az már régóta nyilvánvaló, hogy a gyerekek oltása létfontosságú a koronavírus-járvány megállításához, különösen a delta variáns megjelenése óta, mely eddig nem látott sebességgel terjed a kisiskolások között.

Az EMA május végén engedélyezte a 12–15 évesek Pfizer-oltását, a Moderna nem sokkal később, július végén kapta meg az engedélyt a 12–17 éves korosztályban.

Magyarországon az EMA döntéséhez alkalmazkodva a kormány júniusban engedélyezte a 12 év feletti korosztály oltását, azóta az iskolákban is szerveztek oltási kampányokat, a korosztály oltási hajlandósága eddig körülbelül 50 százalékos - írta a hvg.hu.

A KSH adatai szerint 646 ezer 5-11 éves fiatal él Magyarországon.

A következő lépés az 5–11 év közötti korosztály oltása. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) október 29-én jelentette be, hogy az Pfizer–BioNTech oltóanyaga kisgyerekek számára is megkapta a veszélyhelyzeti engedélyt, november 4-én pedig el is kezdték oltani a korosztályt, mára már több mint hárommillió gyermeket oltottak be. Rajtuk kívül Kanada és Izrael hozott még hasonló döntést.