A másfél éve tartó koronavírus-járvány egyik jól látható jellegzetessége, hogy az átkozott vírus újra és újra keresztülhúzza az emberek számításait. A sorban most ott tartunk, hogy a nyugati társadalmak, élükön az Egyesült Államokéval elindultak az élet járvány utáni normalizálódásának útján. Messze nem biztos, hogy ez összejön – véli Edward Luce, a Financial Times publicistája. Ahogy az oltási kampányok kifulladnak, világossá vált, hogy a vakcinát elvből elutasítók megakadályozzák, hogy a társadalmak elérjék a 70-80 százalékos beoltottságot feltételező nyájimmunitást.

A két lépés előre, egyet hátra szabálya érvényesül, a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az új vírusmutációk megjelenése gyorsabb lesz, mint ahogy a nyugati országokban halad a lelassult vakcináció. Az USA-ban a változás legjobb jele, hogy Joe Biden elnök nem tudja teljesíteni azt az ígéretét, miszerint július 4-ére beoltják az amerikaiak 70 százalékát. A Fehér Ház szerint lesz néhány hét csúszás, ám úgy tűnik az oltások felpörgetéséhez be kell keményítene a kormánynak, amely eddig kerülte az ezzel kapcsolatos kultúrharcot. Például előírhatják a hezitáló fiatalok oltási kötelezettségét az iskolakezdés előtt.

Kapcsolódó

A legkínosabb lehetőség az, hogy a nyugati országok az őszi-téli időszakban belekényszerülnek egy újabb lezárási ciklusba. A kormányok újra nehéz helyzetbe kerülhetnek, meg kell találniuk a választ az örök problémára, hogy a szabadságot vagy a biztonságot tartsák-e fontosabbnak. Eddig előnyben részesítették a meggyőzést a kényszerrel szemben, inkább jutalmakat tűztek ki azoknak, akik megszúratják magukat, mint hogy büntették volna a vonakodókat. Úgy tűnik azonban, hogy a még kimaradók – fiatalok, vallási csoportok, marginalizált rétegek – nem igazán érhetők el ezen a módon.

Sok a „bliccelő”

Az USA-ban egy tipikus potyautas probléma bontakozik ki, ami leginkább a bliccelésre hasonlít, azaz arra, amikor az emberek egy kisebbsége ingyen használja a közösségi közlekedést, kihasználva, hogy mások – a közösség nevében az önkormányzatok, illetve a többi utazó – kifizeti az ő utazásának árát is. Ahogy a szociális távolságtartás megszűnik, a maszkhordás divathóborttá válik, a még beoltatlanok úgy érezhetik, van már elég beoltott ahhoz, hogy a járvány véget érjen. A csökkenő halálozási adatok tovább erősítik ezt a benyomást.

Lehet, hogy a „bliccelőknek” igazuk lesz, hiszen például hiába sokkal fertőzőbb a vírus Indiában megjelent delta változata, az oltásoknak köszönhetően kevesen kerülnek kórházba miatta. Az Egyesült Királyságban, ahol már ez a domináns kórokozó változat éppen ez a helyzet. A gond azonban az, hogy - látva a vírus változóképességét - nem tudhatjuk, kialakul-e a beadott oltásokra fittyet hányó mutáció. Ekkor pedig hiába sikerül elérni a 70 százalékos beoltottságot - ami reális célnak látszik, nem beszélve a 85 százalékról, ami eleve irreálisnak.

Kevés az adakozás

Sajnálatos módon a koronavírusnak van ideje, és van helye arra, hogy variálja önmagát. A világ legfejlettebb országait tömörítő G7 csoport 870 millió dózist ajánlott fel a fejlődő világ országainak, ami kétségtelenül több a semminél, de a tizedét sem éri el annak a 11 milliárdos mennyiségnek, amelyre szükség lenne. Az USA félmillió dózis ajánlott, ám ennek csak felét szállítják idén. Mindezt Oroszország és Kína kiegészítheti még egyszer ennyi vakcinával, ám ez is főként arra elég, hogy lepipálják a Nyugatot, amely gazdagsága ellenére nem tudott náluk számottevően nagyobb segítséget adni.

Az IMF számításai szerint 50 milliárd dollárba kerülne beoltani a világ lakóinak többségét 2022 közepére, ami elérhető cél lenne. A politika azonban most is felülírja a racionalitást. A nyugati vezetők attól tartanak, hogy ha több oltást ajánlanak másoknak, akkor hazai populista ellenfeleik azzal vádolják majd őket, hogy jobban szeretik más országuk lakóit, mint saját honfitársaikat.

Eközben a delta változat okozza az USA-ban a fertőzések közel harmadát és rohamosan terjed az európai kontinensen. Ha újabb gonosz mutánsok jelennek meg, ha a lezárások újabb tele következik, akkor sok szerencsét lehet kínálni minden olyan vezetőnek, aki újra akarja választatni magát mostanában. Kiderül, hogy a nyugati demokráciák nem is olyan bölcsek, mint amilyennek mutatják magukat.