Bár a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint június közepén csaknem ötezerrel csökkent az aktív fertőzöttek száma, a Népszava által megkérdezett szakembereknek ezzel ellentétes tapasztalatai vannak. – A múlt hét elejétől rengeteg telefon érkezik a betegektől, akiknek légúti panaszaik vannak – mondta a Darvai László ostorosi háziorvos. – A teszt pedig közel az esetek felében igazolta is a fertőzést.

A Covid-fertőzöttek száma nyolc tíz napja kezdett nőni. Főként gyerekek, fiatal felnőttek körében terjed most a vírus. A Heves megyein kívül egy Dunakanyarban valamint egy Borsodban praktizáló háziorvos is hasonló tapasztalatokról számolt be. Keszthelyi Gyula tardi háziorvos körzetében is megszaporodtak a felső légúti fertőzések, de erős iróniával úgy fogalmazott: „Ahogyan a kormányt, minket sem érdekel a járványügyi helyzet. Ugyanis semmilyen eszközöm nincs arra, hogy befolyásoljam egy olyan közegészségügyi helyzet alakulását, amire az arra hivatott közegészségügyi szervek is magasról tesznek. E kérdéskörben mindenben támogatom Magyarország kormányát, mely szerint: amiről nem beszélünk, az nincs.”

Az orvosok tapasztalatait megerősítették a – naponta néhány száz térítéses Covid-tesztet végző – Neumann Labs laborjainak statisztikái. – Míg két hete a minták öt százalékában igazolódott a fertőzést, mostanra ez az arány már 13,5 százalék – mondta Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője. "Míg a háziorvosok tapasztalatai szubjektívek, a Neumann Labs adatai olyan indikátorok, amelyek egy trendet jelezhetnek – mondta a lapnak Kemenesi Gábor virológus. már érzékeltetheti, hogy érkezik hozzánkba is az újabb hullám, de ennél biztosabbat nem lehet mondani, mert nincsenek hozzáférhető adatok.

Világszerte is kedvezőtlenebb a helyzet. Szerda reggelre például közel 1 millió új koronavírusos esetet jelentettek, ami bőven meghaladja az elmúlt napokra jellemző 700 ezres átlagot.