A fővárosban a Heim Pál Gyermekkórház az elsődleges korovírus-ellátó helye a kicsiknek, a járvány egy éve alatt már több mint ezer gyereket kezeltek itt koronavírus-fertőzéssel, körülbelül tíz százalékuknak volt szüksége intenzív ellátásra - írja a Népszava.

- A súlyos állapotúak közül Magyarországon eddig még egyet sem veszítettünk el – mondta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke egy szerdai háttérbeszélgetésen. A hazai házi gyermekorvosok tapasztalatai szerint a koronavírus-járvány harmadik hullámában jóval több koronavírus-megbetegedés fordul elő a gyermekek között, mint az első vagy akár a második hullám alatt.

Arról, hogy a magyar gyerekeket milyen arányban érinti a járvány, nincs hazai adat – mondta Havasi Katalin.- A nyájimmunításhoz a lakosság 70-80 százalékát be kell oltani, ám ez a gyerekek nélkül megvalósíthatatlan. Jelenleg nem léteznek külön gyermek- és felnőtt-oltóanyagok. A szakemberek a gyermekek számára megfelelő legalacsonyabb dózist keresik. Jelenleg a Pfizer-BioNTech vakcinájának használata engedélyezett 16 és 18 éves kor között, de Izraelben már 12 éveseket is oltanak vele. Magyarországon várhatóan a közeljövőben a 16-18 éveseknél is elkezdhetik az oltást a Pfizer-BioNTech vakcinájával.