Az igazolt fertőzöttek száma jelenleg 169 367. Kórházi kezelésre 8276 ember szorul, közülük 1180 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. Ezek a számok is mérsékelten emelkednek, esetleg stagnálnak - írta az MTI.

Vladimír Cerny, az intenzív kórházi kezelések országos koordinátora pénteken délután azt mondta, hogy a kórházak intenzív osztályai, amelyek a koronavírusos eseteket is kezelik, nagy nyomás alatt dolgoznak, rendkívüli módon le vannak terhelve, de továbbra is képesek új páciensek felvételére. Egyelőre bevált és jól működik az a rendszer, hogy a megtelt kórházak a körzetileg hozzájuk tartozó súlyos betegeket automatikusan átirányítják a kevésbé leterhelt kórházakba.

A hivatalos kimutatások szerint a csehországi kórházakban mintegy 47 ezer speciális ágy áll a betegek rendelkezésére. Közülük mintegy 22 200 ágynál van lehetőség lélegeztető gép alkalmazására. Jelenleg ezen ágyak harmada még szabad.

Az intenzív osztályokon több mint 4000 ágy van, ezeknek egynegyede még szabad. A cseh kórházak jelenleg 2100 lélegeztetőgéppel rendelkeznek, ezek 40 százaléka még szabad. Ugyanakkor a csehek az utóbbi napokban külföldről, elsősorban az európai uniós partnereiktől, több mint félezer lélegeztetőgépet kaptak ajándékba, illetve kölcsönbe. Magyarország 150 lélegeztetőgépet küldött Csehországnak.

Pénteken a laboratóriumi szűrések 11 549 új koronavírus-fertőződést mutattak ki, ami mintegy 1700-al kevesebb, mint csütörtökön. A pénteken elvégzett tesztek pontos számát még nem közölték, de az utóbbi napokban mintegy 32-34 százalékuk hoz pozitív eredményt, amit a szakértők nagyon magas aránynak tartanak. Ezen a héten csütörtökig napi átlagban 42 ezer szűrést végeztek Csehországban.

Ladislav Dusek, az egészségügyi információk és statisztikák hivatalának igazgatója szerint a járvány terjedési mutatója pénteken 1,01 volt. Andrej Babis kormányfő korábban azt nyilatkozata, hogy a hatóságok akkor enyhítenek az októberben bevezetett korlátozásokon, ha ez a mutató 0,8 alá süllyed.

Csehországban jelenleg november 20-áig szükségállapot van érvényben, korlátozzák a kiskereskedelmet, a szolgáltatások egész sorát és a szabad mozgást. A maszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények.

Az országos labdarúgó- és jégkorong-bajnokságokat szigorú higiéniai előírások mellett a hét végén újraindították. Egy kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek csak bizonyos meghatározott kivételekkel - egyebek között a munkahelyre való utazás vagy egészségügyi probléma - hagyhatják el lakhelyüket.