Kórházi kezelést 5811 személy állapota igényelt, ami viszont 250-nel kevesebb, mint egy hete. Az előző naphoz képest a szám 180-nal csökkent. Súlyos állapotban 985 páciens van - írta az MTI.

A koronavírus-járvány március eleji kirobbanása óta Csehországban a fertőzöttek száma már tízezerrel lépte túl az egymilliót. Jelenleg mintegy 94 500 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. Az elhalálozások száma 16 826. Hétfőn és kedden mintegy 120 személy halt meg, szerdán a halottak száma eddig 68. Ez a szám azonban a későbbi pontosítások alapján rendszeresen emelkedik.

Szerdán összesen több mint 57 ezer PCR-, illetve antigéntesztet végeztek el a laboratóriumok. A tesztek 30,47 százaléka hozott pozitív eredményt, ami január közepe óta a legmagasabb arány.

Koronavírus elleni oltást eddig 310 340 személy kapott, közülük mintegy 66 ezer már mindkét vakcinaadagot megkapta.

A járvány kockázati mutatója a hivatalos, öt sávra osztott százpontos táblázaton csütörtökön reggel 71 ponton volt, ami a negyedik sávnak felel meg. Az országban érvényben lévő óvintézkedések azonban továbbra is a legszigorúbb ötödik sávnak felelnek meg. A járvány terjedési mutatója újra magasabb egynél, ami a fertőzés növekvő terjedését jelenti.

Az óvintézkedések módosításának legfőbb kritériuma jelenleg a kórházi helyzet, amely az utóbbi hetekben csak nagyon mérsékelten javult. A két tábori kórház közül a prágait már felszámolták, mert fenntartása nagyon drága, és nem volt kihasználva. A brünni tábori kórházban oltási központot rendeztek be.

Andrej Babis miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy pénteken járványügyi szakértők kíséretében Budapestre utazik, hogy a helyszínen tájékozódjanak a koronavírus elleni küzdelem magyarországi tapasztalatairól.