Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Predrag Kon járványügyi szakorvos, a szerbiai köztársasági válságstáb tagja kijelentette, hogy még a szakemberek sem számítottak arra, hogy az új típusú koronavírus a nyár folyamán is ilyen agresszív lesz - vette át a helyi RTV hírcsatorna tudósítását a vajdasági Szabad Magyar Szó.

Kon elmondta, hogy nemcsak Szerbiában, hanem minden olyan országban gondot okoz a fertőzés, ahol enyhítettek a korlátozó intézkedéseken.

"Ahol enyhítették az egészségügyi rendelkezéseket, ott mindenütt fokozódott a járvány terjedése. Azt hiszem most vagyunk a második csúcsponton, fontos, hogy megfelelő intézkedéseket hozzunk a fertőzés terjedésének megakadályozására" - mondta az epidemiológus. Kon szerint a szájmaszk kötelező viselése megfelelő intézkedés a járvány terjedésének megfékezésére.

"Mára egyértelművé vált, hogy az egyént a maszk 30 százalékban védi, de ha mindenki viseli, akkor több mint 90 százalékos biztonságot nyújt" - fejtegette Kon, aki szerint a mostani nem a legrosszabb forgatókönyv, mert a fertőzés ezen hulláma nyáron történt, és nem ütközik más, szezonális légúti megbetegedésekkel.