A kormányok tavasszal már megtanulhatták, hogy miként kell védekezni a vírus ellen, most itt az ideje, hogy cselekedjenek - mondta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai vezetője. Azt hangsúlyozta, hogy a tavaszihoz hasonló általános kijárási korlátozásokhoz csak a legvégső esetben "nyúljanak".

A tél beköszöntével ugrásszerűen megemelkednek a napi esetszámok és ezzel egy időben a halálozási arány is. A romló járványhelyzet komoly kihívás elé állítja az európai országokat - figyelmeztetett Kluga az Euronews beszámolója szerint

Az uniós tagállamok ismét elkezdték lezárni határaikat a turisták előtt, miután az EU egészségügyi szerve vörös, azaz kockázatos kategóriába sorolta az országok többségét.

Ez alól Franciaország sem kivétel, ahol csütörtökön több mint 30 ezer új fertőzöttet regisztráltak, amit új európai rekordot jelent. Vasárnaptól pedig kijárási korlátozás lép életbe 9 nagyvárosban, köztük Párizsban, Lyonban és Marseille-ben. Ez összesen 20 millió embert érint.

A kijárási tilalom este 9-től hajnali 6 óráig tart majd. Ez azt jelenti, hogy az éjszakát mindenkinek otthon kell töltenie. Minden bolt és bár zárva lesz ez idő alatt - közölte Jean Castex francia miniszterelnök.

Az Egyesült Királyságban is szigorítások jönnek. Londonban és Essex megyében magasabb szintre emelték a figyelmeztetést. Ez azt jelenti, hogy a britek csak azokkal találkozhatnak zárt térben, akikkel együtt élnek, sőt egy-két köztéren is kötelezővé tették a maszkviselést. Jelenleg Liverpoolban és Manchesterben a legnagyobb a járványkészültség.

A legnagyobb változtatásra Lengyelország szánta el magát. A járások felét piros zónába sorolták, így bezárnak az iskolák, uszodák, edzőtermek és korlátozzák a boltok, éttermek valamint kulturális intézmények működését.