Megtilthatja-e munkáltató a maszkviselést az irodában? - tette fel a kérdés a lengyel Rzeczpospolita. Az, hogy nyilvános helyen kötelező a maszk viselése Lengyelországban is, nem ébreszt kérdéseket, egyértelmű a jogi szabályozás. Az azonban már nem, mi van akkor, ha a munkahelyen a munkaadó ezt megtiltja.

Ennek indoka az lehet, hogy a maszkban megjelenő dolgozó irritálhatja a kollégáit és főként taszíthatja az ügyfeleket. Ezzel a kérdéssel a jogszabály nem foglalkozik. A törvényalkotó elsősorban a maszk hordásának kötelezettségét akarta szabályozni, azt a helyzetet elfelejtette rendezni, amikor a munkaadó a dolgozója akarata ellenére megtiltja a maszk viselését.

QP | Quality Placement

A maszkviselést jogi szakértők szerint szerint a munkaadó nem tilthatja meg, sőt esetenként köteleznie kell erre dolgozóit. Ha valaki megfertőződik, a lehető legrövidebb időn belül értesítenie kell munkaadóját. Ha a dolgozó nem akar maszkot hordani a munkahelyén, akkor a tisztiorvos álláspontja szerint kötelezni kell a maszk viselésére ott, ahol ezt a törvény kötelezővé teszi.