Lefoglalták Lengyelországban március végéig az összes oltási időpontot; több mint hárommillió ember kaphatja meg addig a koronavírus elleni oltást, ennél több személyt azonban vakcinahiány miatt egyelőre nem regisztrálhatnak - írja az MTI. Az Európai Bizottsággal aláírt szerződés értelmében Lengyelország az első negyedév végéig 3,1 millió ember beoltására elegendő vakcinát kap, és már több mint hárommillióan fel is iratkoztak az oltásra.

Visszavonulóban van Izraelben a koronavírus-járvány harmadik hulláma, de a járványügyi szakembereket aggasztja az, hogy terjednek a vírus új variánsai, és nő a fertőzöttek száma a gyerekek körében. Az izraeli kormány vasárnapi ülésén megszavazta a tel-avivi Ben Gurion repülőtér "hermetikus zárlatát" a személyszállító gépek számára hétfő éjféltől vasárnap éjfélig. Ezen időszakban csak humanitárius okokból landolhatnak gépek, illetve teherszállító repülőket fogadnak.

Átlépte a huszonötmilliót a koronavírussal fertőzöttek száma az Egyesült Államokban; a járvány kezdete óta 417 538 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe. Az egyetem 2020. január 21-én rögzítette az első koronavírus-esetet az Egyesült Államokban. Az összesítés szerint 2020. április 27-én érte el az ország az egymilliós, december 31-én a húszmilliós, 2021. január 24-én pedig a huszonötmilliós esetszámot.

A vasárnap közzétett legfrissebb adatok alapján csaknem egymillió embert oltottak be a hétvégén a koronavírus elleni vakcinával az Egyesült Királyságban, és közelít a 6,5 millióhoz azoknak a briteknek a száma, akik már megkapták az oltóanyag első adagját. Az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma továbbra is folyamatosan és jelentős ütemben csökken. Megállt a koronavírus-fertőződések számának emelkedése, és sok országrészben már csökken az újonnan bekövetkező fertőzések száma, de még nincs itt az ideje a járvány megfékezését célzó korlátozások feloldásának.

Csaknem tízezer új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak Szlovákiában az általános országos tesztelés szombati napján, és 0,77 százalékos fertőzöttségi arányt mértek. A tavaly novemberihez hasonló - úgynevezett antigén tesztekkel végzett - általános országos tesztelés szombati napján mintegy 1,3 millióan vettek részt. Mivel a tesztelés hétfőn kezdődött és vasárnap estig tart, az eredmények még nem véglegesek.

A szlovének mintegy 60 százaléka valószínűleg beoltatná magát a koronavírus ellen, ami jelentős növekedés e téren: tavaly októberben még csak a megkérdezettek húsz százaléka válaszolta azt, hogy kérné a védőoltást.

Hollandiai fiatalok egy csoportja felgyújtotta a közép-hollandiai Urk kisváros szabadtéri koronavírus-tesztközpontját, tiltakozásul a szombaton bevezetett kijárási tilalom ellen. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a fiatalok a város kikötőjében gyűltek össze szombat este 9-kor - fél órával a kijárási tilalom kezdete után - kövekkel és petárdákkal dobálták a rendőröket, így végül a rohamosztagot vetettek be ellenük a hatóságok. Két embert őrizetbe vettek, és büntetéseket róttak ki a résztvevőkre.