Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A balatoni nyár miatt van egy téves percepció, pedig nem csak Budapesten van baj. A szállodaszövetség adatai szerint például Hévízen 20 százalékos a foglaltság. Balatonfüred, Siófok, a Balaton-felvidék júliusban, augusztusban valóban tele volt, de ettől még Egerben is nagy a baj - mondta a 24.hu-nak Faix Csaba, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője.

A szakértő szerint a magyarországi idegenforgalom elért egy határt. Az újabb határzár után már azok a turisztikai vállalkozók sem tudják megtartani a dolgozóikat, akik felelősségérzetből az első hullám után nem rakták utcára a munkatársaikat. Ősszel Budapest egy kiváló turisztikai célpont, de a bejelentés hatására a vállalkozóknak rá kellett döbbenniük, hogy itt minimum hat hónapig nem lesz turizmus, és ezt már nem sokan bírják ki.

Jelenleg sokkal olcsóbb bezárni, mint nyitva lenni, így sokat spórolnak a vállalkozók a bérköltségeken. Azért lenne fontos a kormányzati segítség, mert ha egy tavaszi nyitás esetén az éttermek, bárok, szállodák zárva lesznek, akkor a turisták azt látják majd, hogy Budapesten már nincsen semmi.

Nehéz minősíteni a kormány által elrendelt határzárat, mert a legfontosabb az emberélet védelme. Nem világos, hogy a határzár segít-e ebben, de tény, hogy elképesztő károkat okoz a turizmusban és a vendéglátásban. Más európai országban nincs ilyen szigor, Magyarország viszont bezárt, így senki nem fog idejönni.

Legalább egy évre lesz szükség ahhoz, hogy az ágazat kilábaljon ebből a gödörből. Általában fél évvel azután kezdenek el utazni az emberek, hogy egy úti cél biztonságosnak tekinthető. Először vélhetően a kispénzű, hátizsákos turizmus támadhat fel. Az ilyen utazók sokkal kevésbé tartanak attól, hogy elkapják a fertőzést, persze kevésbé is vannak veszélyben, mint az idősek. És ők a legárérzékenyebbek.