Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A terrorizmus és az atomfegyverek terjedését a megkérdezettek továbbra is nagy aránya - 73-73 százaléka - tartja jelentős fenyegetésnek az Egyesült Államokra nézve.

Az új típusú koronavírus járványa alapvetően megváltoztatta az amerikaiak gondolkodását. A nyugat-afrikai ebolajárvány 2014-es kirobbanásakor a Pew szintén készített felmérést, akkor a megkérdezetteknek csak 52 százaléka gondolta, hogy a fertőző betegségek a legnagyobb veszélyt jelentő jelenségek között vannak - számolt be az MTI.

Az intézet március 3-27-e között végezte el most ismertetett kutatását, tehát akkor, amikor már javában tombolt a koronavírus-járvány. Ezer embert kérdeztek meg telefonon, és azt tapasztalták, hogy a járványveszélyét hasonlóan ítélik meg a különböző korosztályok, és nincs jelentős különbség pártszimpátiák tekintetében sem. A megkérdezett republikánus szavazók 77 százaléka, a demokratákkal rokonszenvezőknek pedig a 82 százaléka tartotta a fertőző betegségeket a legkomolyabb fenyegetések közé tartozónak.

Elemzők már korábban megjósolták, hogy az új típusú koronavírus megjelenése és járványa megváltoztathatja az amerikaiak felfogását a nemzetbiztonsági fenyegetésekről. Így történt ez a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások után is, amikor hatásukra a többség a terrorizmust és a muszlim világot jelölte meg az Egyesült Államokat fenyegető legnagyobb veszélynek.

A járvány terjedésének lassítását célzó intézkedések sikeresek - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban hétfőn este. A terjedés görbéje laposodik, csökken a diagnosztizált új fertőzések száma. Az országban mindenkinek, akinek szüksége volt rá, biztosították a lélegeztetőgépet.

Reményei szerint néhány napon belül dönt a gazdasági újraindítás idejéről és körülményeiről. A döntés meghozatalakor mindenképpen támaszkodik a járványügyi szakemberek tanácsaira.

Az egyes európai országokkal a járványhelyzet alakulásának függvényében állítják helyre a légi közlekedést.