A New York-i kisállatmaszkokat forgalmazó Pet Masks cég eladásai a pandémia alatt mintegy 500 százalékkal ugrottak meg - idézi a Southwest News Services (SWNS) hírét a Business Insider.

Ez az őrület annak ellenére tombol az USA-ban, hogy a kisállatoknak a maszk hordását sem az Amerikai Állatorvosi Egyesület (AVMA), sem az amerikai járványügyi központ (CDC) nem javasolja.

Az SWNS-nek a cég alapítója, Salitia Henwick azt mondta, hogy az emberek kutyáiknak, macskáiknak korábban az újdonság hatása, illetve a levegőszennyezés elleni védelem miatt vásárolták a darabonként 25 dollárt (7425 forint) kóstáló maszkokat. Amint beütött a koronavírus-járvány, a gazdik a Covid-19 elleni védelmet is felfedezni vélték ezekben a maszkokban, így az eladások kilőttek.

Hasonlóan megugrott a kereslet a Texas államban lévő austini k9 Mask termékei iránt is. A cég eladásai tavaly januárban egy hét alatt megnégyszereződtek. Az ok az előbb említettekhez hasonló. Azonban a k9 maszkok iránt nemcsak az USA-ban ugrott meg a kereslet, voltak rendeléseik Kínából, Japánból és Ausztráliából is.

Hiába mondják?

A Covid-19-ről azonban annyi már kiderült, hogy bár a kiskedvencek is elkaphatják a betegséget, többnyire enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen átvészelik azt, ezért az állatorvosoktól kezdve a járványügyi hatóságokon keresztül a legnagyobb brit állatgyógyászati alapítványig, a PDSA-ig egyáltalán nem javasolják, hogy a kisállatokat maszkkal próbálják védeni a gazdáik a koronavírustól. A maszkok ugyanis szorongást váltanak ki az állatokból és megnehezítik a légzésüket - hívják fel a figyelmet.

Továbbá már arra is fény derült az eddig tapasztalatok alapján, hogy bár a vírus átterjedhet emberekről kisállatokra, annak a kockázata meglehetősen csekély, hogy kutyák és macskák átadják embereknek a Covid-19-et.

A CDC a kisállatokkal kapcsolatban azt javasolja, hogy a kiskedvenceket úgy kezeljék a gazdáik, mint más emberi családtagot, azaz ne engedjék, hogy az állat más, nem egy háztartásban élőkkel érintkezzen. Az AVMA ehhez annyit tesz hozzá, hogy az embereknek szintén kerülniük kell a nem szükséges interakciót más háztartásokban élő kisállatokkal. Az amerikai élelmiszer-biztonsági hatóság, az FDA még májusban azt az iránymutatást adta ki, hogy a háziállatokra is vonatkoztatni kell a távolságtartás szabályait, ami ebben az esetben úgy értendő, hogy a macskákat a lakásban kell tartani a járvány ideje alatt, a kutyáknak pedig szintén 1,5-2 méter távolságot kell tartaniuk más emberektől és állatoktól.

Azok az emberek pedig, akik elkapják a koronavírust, a CDC szerint a kiskedvenceiktől is el kellene, hogy szeparálják magukat, nekik a betegségük alatt más gondviselésére kellene lehetőleg bízniuk a kisállataikat. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy maszkot és kesztyűt ajánlott viselni a kiskedvencek körül - teszi hozzá az AVMA. A CDC ugyanakkor azt is kiemeli, hogy arra semmilyen bizonyíték nincs, hogy a vírus az állatok bőréről, szőréről az emberre terjedhetne.

Kisállat megfertőzhet-e embert?

A Pécsi Tudományegyetem Virológógia Pécs elnevezésű Facebook-oldalán is jelent meg ebben a témában a napokban egy bejegyzés, amelyben a fentiekhez hasonló dologra hívták fel a figyelmet. A posztban egyebek mellett arra mutattak rá a virológusok, hogy a különböző országokban készült vizsgálatok során fertőzött tulajdonosokkal együtt élő társállatoknál, számos esetben kimutatható volt vírus RNS és/vagy az immunválasz. Az állatok azonban a legtöbb esetben tünetmentesek voltak.

Néhány esetben a társállat bizonyítottan a gazdájától kapta el a vírust, de

egyetlen olyan eset sem ismert, hogy az állatoktól kapták volna el a gazdák a betegséget.

Az eddigi eredmények azt mutatják a virológusok szerint, hogy bár fertőződhetnek a társállatok a vírussal, a bennük kimutatható vírus mennyisége a legtöbb esetben nagyon alacsony ahhoz, hogy megfertőzzön akár embert akár más állatot. Vagyis

a SARS-CoV-2 továbbra is egy emberről-emberre terjedő megbetegedés, nem a társállatról-emberre vagy emberről-társállatra történő terjedés a vírus fő fertőzési útvonala.

A virológusok szerint a kutyák kevésbé fogékonyak a vírusra, mint a macskák, náluk látványosabb megbetegedést képes okozni a vírus. Laboratóriumi vizsgálatokból továbbá az is kiderült, hogy a macskák átadhatják a vírust más macskáknak. Ugyanakkor az eddig rendelkezésre álló információk talaján a virológusok arra hívják fel a figyelmet, hogy a világ eddig leírt 86 millió emberi fertőzését egyetlen esetben sem okozták a posztban taglalt társállatok. Az egyetlen ismert és valóban dokumentált állatról emberre történő fertőzési útvonalat a nyércfarmok esetében igazolták.