"Megállapodtunk Németországgal, hogy június 15-étől megnyitjuk az Ausztria és Németország közötti határszakaszt" - erősítette meg Kurz.
Hangsúlyozta: jelenleg azon dolgoznak, hogy Svájccal és Liechtensteinnel is megszülessen a megállapodás a határnyitásról. A berni igazságügyi minisztérium ugyanis nemrég megerősítette, hogy Svájc kész megszüntetni a határellenőrzést június 15-étől osztrák, valamint a német határszakaszain. Feltételként ugyanakkor megjelölték, hogy a koronavírus-járvány terjedése továbbra is alacsony marad.
Szintén intenzív tárgyalásokat folytatnak a szomszédos keleti országokkal - tette hozzá Kurz.

Nem lát esélyt ugyanakkor a kancellár arra, hogy Olaszország irányában is megszűnjenek az ellenőrzések. Indoklásképpen azt mondta, hogy Olaszország "sajátos helyzetben" van, mert az új fertőzöttek száma továbbra is magas. "Nem vagyunk jósok" - válaszolta arra a kérdésre, higy esetlegesen mikor kezdődhetnek meg a tárgyalások az osztrák-olasz határnyitásról is.

Az Ausztria és Németország közötti határellenőrzések szombattól tervezett enyhítése kapcsán Kurz említést tett arról, hogy a két ország között valamennyi határátkelőt meg kell nyitni, és a mostanival ellentétben azok a párok is átléphetik a határt, amelynek egyik tagja Ausztriában, a másik pedig Németországban él.

Sebastian Kurz ismételten hangsúlyozta ugyanakkor: az osztrák kormány nagyon örül annak, ha az emberek Ausztriában töltik majd el a nyári szabadságukat.