Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Washington államban, az USA-ban újabb koronavírus fertőzöttet találtak. A kitöréssel foglalkozó kutatók megvizsgálták két helyi koronavírusfertőzés genomját, és előzetes eredményeik azt sugallják, hogy a vírus hetek óta terjedhet az államban. Egy január 19-én és egy a napokban felvett minta alapján úgy vélik, hogy hat hete terjed a fertőzés - írja a New York Times Trevor Bedford, a Fred Hutchinson rákkutató központ járványügyi szakértőjére hivatkozva.

Donald Trump elnök szombaton bejelentette, hogy agresszívebben lépnek fel a járvány terjedése ellen, de a nyilvánosság nyugalmát kérte. Első intézkedésekként új külföldi utazási korlátozásokat jelentettek be. Szombaton jelentették, hogy meghalt az első fertőzött az Egyesült Államok területén.

A vasárnapig világszerte nyilvántartott közel 87 000 koronavírus-eset közül kevesebb, mint 7200 volt Kína szárazföldi területén kívüli. Az ázsiai országban a hatóságok 573 új esetről számoltak be. Így az országban már összesen 79 824 fertőzést regisztráltak. Ez egy olyan szám, amely magában foglalja a gyógyulást vagy meghalt embereket. Kína vasárnap 35 új halálesetről is beszámolt, ez az előző napi 47-os szinthez képest csökkenést jelent.

A vírust már legalább 60 országban fedezték fel. Katar szombaton megerősítette első megbetegedését, egy 36 éves katari állampolgárt, aki az utóbbi időben Iránban járt, visszatérte óta karanténban volt - mondta az ország egészségügyi minisztériuma. Európában vasárnapra Írországban is megjelent a betegség.

Olaszországban, a kitörés európai központjában összesen 1128 megerősített eset és 29 haláleset történt. Franciaország 100 fertőzést és két áldozatot jelentettek eddig. Ausztrália, amelynek 25 megerősített esete van, vasárnap jelentette első a vírus okozta elhalálozást.

Ez a helyzet Magyarországon

Nincs az új koronavírussal fertőzött beteg a visegrádi államokban - emelte ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az MTI szerint.

A magyarországi koronavírus helyzettel kapcsolatban azt mondta, csekély a fertőzések elkerülésének a lehetősége, ezért az első pillanattól úgy készültek, hogy a magyar egészségügyben el tudják látni a szükséges teendőket.

Úgy vélekedett, hogy a pánikkeltés az egyik legnagyobb veszély.

Jó tanácsként arról beszélt, hogy fontos a személyi higiénia, mindenki tisztálkodjon rendszeresen, sokszor mosson kezet.

Ha valaki szárazon köhög, láza eléri a 38 fokot, hívja fel a háziorvosát - tanácsolta a miniszter.

Az eljárásrend az, hogy ő telefonon kikérdezi az illetőt egy segédlet alapján. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy fennáll a fertőzés gyanúja, értesíti a mentőket, akik megfelelő védőfelszerelésben elszállítják a potenciális beteget - fejtette ki.

Szájmaszk viselése akkor kötelező, ha határozott az új koronavírus gyanúja - közölte Kásler Miklós. Amennyiben viszont az illető nem járt fertőzött területen, nem érintkezett onnan hazatért emberekkel, ha nincsenek tünetei, akkor nincs sok értelme maszkot hordani - tette hozzá.

Úgy vélekedett, hogy még tömeges fertőzés esetén is elegendő lenne a magyar egészségügy kapacitása. Az országban 29 infektológiai osztály működik, az ágyak száma több mint 800 - közölte.

Az ellátás központja a Szent László-kórház, amely a legsúlyosabb betegek kezelésére is felkészült.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ olyan laboratóriummal rendelkezik, amelyet Közép-Kelet-Európában egyedüliként nemzetközileg akkreditáltak. Néhány órába telik megerősíteni az új koronavírus jelenlétét, vagy egyértelműen kizárni a fertőzést - közölte a miniszter. A labor kapacitása szintén megfelelő - hangoztatta.

Kásler Miklós azt mondta, szerinte nem igaz, ami egyes médiumokban megjelent, hogy nem tájékoztatták kellőképpen a háziorvosokat.

Úgy vélekedett, hogy Magyarország rendkívül gyorsan reagált a fejleményekre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 24-én nyilatkozott először az új koronavírusról, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig már másnap összehívta az érintett háttérintézményeket, amelyek egy napon belül intézkedési tervet dolgoztak ki - mondta a tárcavezető a Kossuth rádióban.

Itt nézheti meg, hol jelent meg a fertőzés a világban és hány halálos áldozatot követelt a COVID-19 fertőzése:

Koronavírus-fertőzések és halálozások a világban
Érintett országokFertőzésekHalálozások
Kína798242870
Hongkong942
Makaó100
Dél-Korea315017
Japán94711
Olaszország112829
Irán59343
Szingapúr980
Amerikai Egyesült Államok621
Franciaország1002
Németország570
Spanyolország460
Kuvait450
Thaiföld420
Tajvan391
Bahrein380
Malajzia240
Egyesült Királyság231
Ausztrália230
Vietnam160
Kanada200
Egyesült Arab Emírségek190
Irak130
Oroszország50
Svájc100
Omán60
Fülöp-szigetek31
India30
Horvátország60
Görögország30
Izrael50
Libanon70
Pakisztán40
Mexikó40
Finnország30
India30
Románia30
Ausztria50
Svédország130
Egyiptom10
Algéria10
Afganisztán10
Észak-Macedónia10
Georgia20
Észtország10
Belgium10
Hollandia70
Nepál10
Srí Lanka10
Kambodzsa10
Norvégia140
Dánia20
Brazília20
Nigéria10
Litvánia10
Azerbajdzsán10
Monaco10
Ecuador10
Írország10
Összesen:865362978
Forrás: New York Times, MTI