A szállodákba érkezők bejelentkezésekor kötelező a védettségi igazolvány és a személyazonosító okmányok bemutatása, ezek ellenőrzése a szállodák kötelezettsége – mondta a Világgazdaságnak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Az első oltáskor kapott papírlapot nem fogadhatják el.

Így annak, aki utazást tervez, érdemes az első oltás időpontjától legalább 10-14 nappal későbbre foglalni, hogy ténylegesen kézhez vehesse a plasztikkártyát, amely a belépőt jelenti a szálláshelyekre. A jogszabály szerint a védettségi igazolvánnyal rendelkezők a szállodán belül is szabadon, maszk viselése nélkül közlekedhetnek. Ennek ellenére több szálloda általánossá tette a maszkviselési kötelezettséget, mert például az üzleti utazók oltásigazolvány nélkül is megszállhatnak a szállodákban.

QP | Quality Placement

Üzleti utazó fogadásakor a vendégnek kell nyilatkoznia, hogy milyen céllal érkezett, az önbevallásos alapon működő jogosultság ellenőrzésére nem a szállásadó, hanem a hatóság jogosult. A szállodák egyelőre abban bíznak, hogy néhány héten belül, még májusban eléri a beoltottak száma a következő nyitási fokozathoz szükséges ötmilliót. A szállodaszövetség elnöke biztos abban, hogy az idei nyár erős belföldi forgalmat, akár a tavalyit is meghaladó bevételt hoz majd.