Orosz tudósok elkezdték tesztelni egy oltás prototípusát, amely szerintük hatásos védekezést kínálhat a koronavírus-fertőzéssel szemben - adta hírül a Moscow Times. A világon több kísérlet is folyik részben gyógyszerekkel, részben oltásokkal, hasonlóan az orosz helyzethez, ezek is általában korábbi hatóanyagok másodlagos felhasználásán alapulnak.

A szibériai Novoszibirszkben működő Vector Intézet állami virológiai és biotechnológiai kutatóközpont ugyanis, amelynek kutatói előálltak eredményeikkel, korábban részt vett az Ebola-vírus elleni vakcinák fejlesztésében. A mostani oltóanyag-prototípussal megkezdték az állatkísérleteket, az eredményekről júniusban számolhatnak be - jelentette ki Ilnaz Imatdinov, az intézet vezető kutatója.

Oroszországban március közepéig 116 ezer emberen végeztek koronavírustesztet, amelyek eredményeként 114 eseteben állapították meg a fertőzést. Halálos betegség ekkor még nem volt. Moszkvában 53, Szentpéterváron 10 esetet tartották nyilván, az ország többi településén egy számjegyű volt a fertőzöttek száma.