Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 180 utas között egy olyan ember van, akinél jelentkeztek a betegségre utaló tüntetek, őt elkülönítve egy marseille-i kórházba szállították, a többieknek két hétig, az új koronavírus feltételezett lappangási idejének végéig egy számukra kijelölt befogadóhelyen, egy tengerparti nyaralóközpontban kell maradniuk.

"Az érintett embert egyből a Timone kórházba szállították, természetesen kivizsgálják" - mondta Agnes Buzyn egészségügyi miniszter a délkelet-franciaországi Marignane repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján. A tárcavezető korábban személyesen fogadta az Istres repülőtéren a 180 hazatérő franciát.

"Honfitársaink francia földre értek, ez mindannyiunknak megkönnyebbülés. Örülnek, hogy itthon lehetnek, biztonságban érzik magukat, azt hiszem" - fogalmazott a miniszter. Elmondta, hogy a hazatérőknek - akiknek a Carry-le-Rouet nevű tengerparti nyaralóhely egyik üdülőközpontját jelölték ki karanténnak - alá kellett írniuk egy nyomtatványt, amely szerint két hétig nem hagyhatják el a központ területét.

"Azért jöttem, hogy elmagyarázzam nekik, hogyan fogjuk ellenőrizni őket, hogy maszkot kell viselniük, amikor kijönnek a szobájukból" - hangsúlyozta a miniszter. Jelezte azt is, hogy naponta kétszer megvizsgálják a hazatérőket, megmérik a testhőmérsékletüket.

A második gép vasárnap érkezhet

Egy második repülőgéppel további franciák és más uniós állampolgárok várhatóan vasárnap érkeznek meg ugyanezen katonai repülőtérre. Carry-le-Rouet településen délután 6 órakor általános tájékoztatót tartanak a helyieknek, akik előzőleg nem tudtak arról, hogy a településen lesz a Kínából hazatérők karanténja.

"A lakosoknak természetesen nem kell semmitől sem tartaniuk (...) a vírus főleg tüsszentéssel terjed, rövid 2-3 méteres távolságról" - mondta a miniszter.

Németországban már hat fertőzött

Hatra emelkedett az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma Németországban, van köztük egy ötéves gyermek is - jelentették be illetékesek pénteken az MTI szerint. Az esetek továbbra is Bajorország tartományra korlátozódnak, és összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari beszállító cég egy továbbképzésén történhetett január 21-én a társaság központjában, a München melletti Stockdorfban.

Az ötéves gyermek valószínűleg az édesapjától kapta el a vírust, aki ugyanúgy a Webasto munkatársa, mint a többi felnőtt fertőzött. Nála csütörtökön mutatták ki a kórokozót. A tartományi hatóságok feltételezése szerint a vírus bejuthatott a család minden tagjának szervezetébe, ezért az édesapa és a kisgyermek mellett az édesanyát és a másik két gyereket, köztük egy csecsemőt is kórházba szállították és a betegektől elkülönítve helyezték el. Állapotuk stabil, a kórokozó jelenlétét vizsgáló teszt még nem készült el.

Ez volt az első eset

A Webasto továbbképzésén egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársa. A sanghaji nő a németországi útja előtt meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt. Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

A német hatóságok igyekeznek mindenkit felkutatni és megvizsgálni, akik közeli kapcsolatba kerülhettek az első fertőzöttel. Így állapították meg az öt további fertőzést. A vizsgálatokat még folytatják, több teszt eredménye még péntekre várható.

Egy német gép is ment Vuhanba

Ugyancsak pénteken elindult a német légierő (Lutfwaffe) egy személyszállító gépe a Vuhanból a járvány miatt hazatérni szándékozó több mint száz német állampolgárért. A gép a tervek szerint szombaton ér vissza velük, Frankfurtban landol. Az utasokat helyben megvizsgálják, majd két hétre - a koronavírus lehető leghosszabb lappangási idejére - karanténban helyezik el őket egy légi támaszponton Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. Kínában péntekig csaknem tízezer ember fertőződött meg, és 213 ember meghalt. A vírus további 20 országban jelent meg, halálos áldozatot Kínán kívül nem szedett.