Egy korábbi tanulmány szerint a súlyos állapotú koronavírusos betegeknek a felépülés után jelentősen nőtt a kockázata annak, hogy a következő hat hónapban kórházba kerüljenek. Az új tanulmány ezt terjesztette ki a következő 12 hónap halálozási kockázatának vizsgálatára - mondta Arch Mainous, a Floridai Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője a portál szemléje szerint.

A kutatók 13 638 olyan ember adatait vizsgálták, akiket a Floridai Egyetemen teszteltek. Közülük 178 embernek súlyos fertőzése volt, 246 enyhe vagy közepes tünetekkel vészelte át a megbetegedést, a többiek pedig negatív eredményt produkáltak.

A tanulmány megállapította, a súlyos állapotú betegeknél jelentősen nőtt az elhalálozás esélye a következő egy év során. A tendencia különösen a 65 év alattiak körében volt szembetűnő.

Ráadásul mivel ezek a halálesetek gyakran jóval a fertőzés elmúlása után következtek be, a betegek családjai vagy orvosai talán nem is hozták azokat kapcsolatba a koronavírussal.