Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A járvány elleni küzdelem a világon mindenütt a pozitív esetek és a betegek elkülönítésére épül, aminek elsősorban gyakorlati oka van - írja az Euronews. Egyszerűen nincs sem elég teszt, sem hatósági kapacitás arra, hogy a lakosság egészét megvizsgálják.

Márpedig ez volna a lényeg - nem véletlen, hogy azokban az országokban, ahol rengeteg tesztet végeznek, jobb eredményeket érnek el, még ha a statisztikai adataik nagyobb fertőzöttséget mutatnak is. Ebből egyenesen következik, hogy kizárólag azoknak az államoknak a statisztikája vethető egybe, ahol legalább nagyjából azonos a tesztelés intenzitása.

Ebben a helyzetben a kormányok nem tehetnek mást, minthogy igyekeznek mindenkit otthon tartani, és maszkviselésre kötelezni, biztos, ami biztos. Csakhogy előbbi nem tartható fent a végtelenségig, utóbbit pedig jól kell csinálni, különben többet árt, mint használ, figyelmeztetnek az orvosok.

A Theodore Roosevelt amerikai repülőgéphordozó legénységét egy az egyben tesztelték, és kiderült, hogy a fertőzöttek 60 százalékának semmiféle tünete sincs. Ennek a tapasztalatnak eredt a nyomába több amerikai kutatócsoport is arra figyelmeztetve a Fehér Házat, hogy a korlátozások feloldásakor számolnia kell a vírus észrevétlen terjedésével.

Egy amerikai egyetem, az Emory University közegészségügyi tanszékének vezetője, Carlos del Rio arra hívta fel a figyelmet, hogy a fertőzöttek 24-48 órával azelőtt kezdik terjeszteni a vírust, hogy tüneteik támadnának, már akinek egyáltalán lesznek.

A Nature Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmány is ezt támasztja alá hozzátéve, hogy a fertőzés intenzitása ezekben az órákban erősebb, mint a betegség kialakulása után. A hongkongi kutatócsoport 94 beteg esetét tanulmányozva arra jutott, hogy a vizsgált betegek által megfertőzöttek 44 százaléka a betegséget megelőző rövid, tünetmentes időszakban kapta el a vírust.