Egy francia lap a napokban azzal a szalagcímmel jelent meg, hogy "Sárga riadó", amely alatt egy képen szájmaszkot hordó kínai nő volt látható. Egy másik újság még messzebb ment: "Új sárga veszedelem?" - tette fel a kérdést egyik cikkének címében, ami a kínai Vuhan városából indult koronavírus-járványról szólt. Ezek csak példák a betegség nem egészségügyi mellékhatására, a szándékos vagy öntudatlan rasszista megnyilvánulásokra - derül ki a CNN cikkéből. A sárga veszedelemről szóló előítélet szerint például - amely a 19. századi Amerikában terjedt el -, a kínai bevándorlók koszosak, civilizálatlanok, erkölcstelenek és veszélyesek a társadalomra. A francia újság elnézést kért a rossz szóhasználatért.

A buszon, a munkahelyen, a boltban

A Guardian brit-kínai származású újságírója arról számolt be, hogy a buszon, amelyen leült egy ülésre, egy férfi gyorsan felugrott, és odébbállt. Ugyanezt tapasztalta egy maláj-kínai származású szociális munkás. Emellett a kelet-londoni iskolában, ahol dolgozik egyesek megkérdezték, miért esznek a kínaiak furcsa ételeket, amikor nyilvánvaló, hogy azok vírusokkal fertőzöttek. Kanadából arról érkezett hír, hogy kínai gyerekeket zaklattak, illetve elkülönítettek iskolájukban, Új-Zélandon egy szingapúri nőre egy bevásárlóközpontban tettek rasszista megjegyzést.

Bár a nyugati kultúrától sajnos nem idegen a fehér ember felsőbbrendűségébe vetett hit alapján terjedő rasszizmus, az idegengyűlölő Kína-ellenesség máshol is felütötte a fejét. Vietnamban egyes éttermek bejáratánál "No Chinese" feliratot helyeztek el. Hasonló feliratok jelentek meg japán boltokban is. A poénkodóknak is megjött a kedvük a vicceléshez. Jomes Corden tévészemélyiség a koreai BTS popegyüttesről posztolt egy képet, mire valaki a következőt twittelte: "Breaking: James Corden meghalt koronavírus-fertőzésben". Az ökörségre 25 ezer like-ot kapott.

Kínai kaja

A magukat felvilágosultnak képzelő emberek megtalálták a kínai étkezést is, miután a vizsgálatok szerint az új kórokozó egy halpiacról indult el és az emberek előtt denevérek vagy kígyók hordozták. Egy "intelligens" twittelő szerint borzalmas, hogy a kínaiak denevéreket, patkányokat, kígyókat esznek, ami odavezet, hogy az egész világ szenved az emiatt induló járványok nyomán. A média is megteszi a magáét: sokan láttak egy videót, amelyen egy kínai blogger denevérlevest eszik. A felvétel három éve készült, semmi köze a mostani járványhoz.

A gond az, hogy az emberek eszetlenül ítélkeznek. Nincsenek tisztában a kínai hagyományokkal, például azzal, hogy betegségek gyógyítására is fogyasztanak olyan állati eredetű leveseket vagy italokat, amiket a nagyképű nyugati polgárok "gusztustalannak" minősítenek.

Egyelőre az idegengyűlölő megnyilvánulások jellemzően szóbeliek, ám a 2003-ban pusztító SARS-járvány megmutatta, hogy durvábbá válhat a helyzet. Akkoriban előfordult, hogy a fehér dolgozók eltakarták az arcukat ázsiai kollégáik jelenlétében és egyes ingatlanügynököknek azt mondta a főnökük, hogy ne szolgáljanak ki ázsiai ügyfelet. Egyes ázsiaiakat kilakoltatással fenyegettek és előfordult, hogy minden magyarázat nélkül visszavonták a nekik ajánlott állásokat. Bostonban egy hamis hír nyomán, miszerint az egyik ázsiai étterem dolgozója fertőzött volt, 70 százalékkal esett vissza a vendéglő forgalma.

 

 

Nem vagyok vírus!

És ez 17 évvel ezelőtt történt, amikor Kína még csak egy feltörekvő ország volt, nem pedig egy szuperhatalom, amely az Egyesült Államokkal verseng. Ma sokkal nagyobb gyanakvással néznek az emberek a kínaiakra, mint akkor. A diaszpórákban élő kínai közösségek igyekeznek csillapítani a feszültséget, Franciaországban például "Az én is ... vagyok!" mozgalomból ihletett merítve a "JeNeSuisPasUnVirus", azaz a "Nem vagyok vírus!" feliratot vezették be. Los Angelesben és Torontóban, az egészségügyi hatóságok figyelmeztették az unintelligens városlakókat, hogy végtelenül nagy gyökérséget követnének el, ha a vírus megjelenése nyomán rasszista gondolataik támadnának, és ezeknek hangot is adnának.

Kínai kínaiak farkasa

Kínában nagy felháborodást keltett, hogy a Jyllands-Posten dán lap olyan képet közölt, amelyen a kínai nemzeti zászló szerepel, a bal felső sarokban található öt arany csillagot azonban a vírusokkal helyettesítették - jelentette az MTI. Ugyanakkor egy felhasználó a kínai Twitteren, a Weibón közzétett bejegyzésében így ír az esetről: "a kínaiaknak is el kell gondolkodniuk rajta, hogy miért készült ez a kép. A vuhani vadhúsevők egész Kínára szégyent hoztak. Ezt a képet a koronavírustól való félelem ihlette, márpedig a vírus Kínából származik."

Egy a kínai Nanfang Csoupao című lap internetes oldalán megjelent cikkben arról számoltak be, hogy egyes kínai szállodákban megtagadták a hupeji vendégek fogadását, vagy a Vuhanból érkező emberek személyes adatait szivárogtatták ki. (Vuhan, a járvány központja Hupej tartományban van.) A cikk szerzője arra figyelmeztet, hogy a járvány megfékezését tovább nehezíti, ha a lezárt tartományon kívül rekedt hupejiek az elutasítás miatt tovább mozognak országszerte, mert fertőzöttek lehetnek köztük, akik terjesztik a járványt. Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő pénteken közölte: Kína charterjáratokat küld azokért a hupeji lakosokért, akik külföldön ragadtak a közlekedési korlátozások bevezetése miatt.