"Túl korai erről dönteni, de amennyiben szükséges, rugalmasak leszünk a választások időpontját illetően" - jelentette ki Jacinda Ardern újságírók előtt, hozzátéve, hogy november 21-e előtt bármikor megtarthatják a választásokat. Az eredetileg szerdára tervezett feloszlatás néhány napos elhalasztásáról (hétfőre tolták az időpontot) azután döntöttek, hogy az országban 102 nap után ismét felütötte a fejét a vírus.

Az ország törvényeinek értelmében a főkormányzó csak a parlament feloszlatása után utasíthatja az országos választási bizottságot a szavazások megkezdésére. A jelenlegi tervek szerint az országban szeptember 19-én tartanak választásokat.

Új-Zélandon kedden, Aucklandből jelentettek új koronavírus-fertőzéseket, több mint száz nap óta ezek az első, közösségen belüli fertőzések. Noha az esetek egyetlen, aucklandi család tagjaira korlátozódnak, több munkahely is érintett. A vizsgálatok szerint a család tagjai nem jártak külföldön, ám egyikőjük a tünetek jelentkezése után egy népszerű üdülőhelyen is megfordult.

Szerdán az ország legnagyobb és legnépesebb városának számító Aucklandben hármas fokozatú készültség lépett életbe. Ennek értelmében kijárási korlátozásokat vezettek be, valamint bezárták az iskolákat és a nem alapvető fogyasztási cikkeket áruló boltokat is.

Az ország többi részén kettes fokozatú riasztást rendeltek el, amelynek értelmében egyebek közt tilos a 100 fő feletti gyülekezés. A rendelkezések péntek éjfélig maradnak érvényben, a kormány ekkor dönt az esetleges további korlátozásokról. Ardern ezzel kapcsolatban leszögezte: amennyiben Auckland esetében szükséges meghosszabbítani őket, a kabinet gazdasági segítséget fog nyújtani az itt élőknek.

Ashley Bloomfield új-zélandi egészségügyi főigazgató a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy vizsgálódnak egy aucklandi hűtőházban is, ahol a család egyik fertőzött tagja dolgozik, hozzátéve, hogy a jelenlegi ismeretek alapján a vírus egy ideig mélyhűtött körülmények közt is életben marad.

A hűtőházat az atlantai székhelyű Americold társaság üzemelteti, amelynek új-zélandi fiókvállalata részéről azt közölték, hogy az összes dolgozót elküldték vírustesztre.