Bakondi György közlése szerint szerda délig több mint 432 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra. Miközben a hadműveletek első időszakában a háború elől, ma már a háborúból menekülnek az emberek az Ukrajnával szomszédos biztonságos országokba - írja az MTI.

Ez a megváltozott helyzet más minőségű erőfeszítéseket igényel a magyar hatóságoktól, a civil szervezetektől és az önkormányzatoktól egyaránt - fogalmazott, rámutatva, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van a különböző szervezetek, az ország erőtartalékainak összehangolására.

Folytatni kell a kárpátaljaiak támogatását is, mert a térségbe nagy számban érkeztek Kelet-Ukrajnából olyanok, akik mindenüket elvesztették.

Eközben a déli határon fokozódik a illegális migránsok nyomása, hiszen az idén már 31 200 határsértőt fogtak el a déli határon szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák, illetve 280 embercsempész ellen indult büntetőeljárás.

Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy egyre nagyobb gabonahiány alakul ki Észak-Afrikában az orosz-ukrán háború miatt, ugyanis az észak-afrikai Száhel-övezet országainak többsége Ukrajnából és Oroszországból importálta a búzát.

Ebben a helyzetben éhínség ütheti fel a fejét ebben a térségben, ami újabb százezreket, milliókat késztethet arra, hogy útnak induljanak Európa felé - jelezte a főtanácsadó, hozzátéve, hogy ilyen körülmények között mindent meg kell tenni ennek megakadályozása érdekében az Európai Unió és az ENSZ szakosított szerveinek bevonásával.

Magyarország migrációs politikájának egyik alappillére, hogy ott kell segíteni, ahol baj van, és nem a bajt kell behozni Magyarországra - mondta Bakondi György.

Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.