Vlagyimir Putyin eddig "különleges katonai műveletnek", nem pedig háborúnak nevezte Oroszország ukrajnai akcióját. Nyugati politikusok és egyes Oroszország-szakértők azonban azt feltételezik, hogy az orosz vezető jövő hétfőn komoly bejelentésre készülhet, amelyben akár hadat üzenhet Ukrajnának, de a győzelmet is kihirdetheti.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán azt válaszolta újságíróknak a május 9-i hadüzenetre vonatkozó kérdésre, hogy "erre nincs esély, ez képtelenség" - írja a Reuters. Peszkov azt is mondta, hogy az emberek ne hallgassanak olyan spekulációra, amely szerint döntés születhet a nemzeti mozgósításról, ez a hír sem igaz, sőt nonszensz.

Oroszország egyik legfontosabb ünnepe a május 9-i győzelem napja - ekkor emlékeznek a rengeteg szovjet áldozatot követelő "nagy honvédő háborúra", amellyel legyőzték a náci Németországot. Becslések szerint 27 millió szovjet állampolgár halt meg az 1941-1945-ös háborúban, amely jelentős pusztítást végzet a Szovjetunió területén is.

Putyin a korábbi években a győzelemnapi beszédeiben rendre odaszúrt a Nyugatnak, és bemutatta az orosz fegyveres erők képességeit. Ekkor katonai díszszemlét is tartanak Moszkvában.

Az ukránok szerint Mariupolban parádéznak az oroszok

Ukrajna azt állítja, hogy az oroszok május 9-én "győzelemnapi" katonai parádét terveznek az Azov-tenger melletti, megszállt Mariupolban - adta hírül az AFP-re hivatkozva a Guardian. Az ukrán katonai hírszerzés szerint az orosz elnöki adminisztráció egyik vezetője a városba érkezett, hogy felügyelje a felvonulás előkészítését. A központi utcákat megtisztítják a romoktól, a holttestektől és a fel nem robbant lőszerektől. Az ukránok szerint propagandakampányt készítenek elő az oroszok, amelyben bemutatják, hogy a helyiek mennyire "örülnek" az orosz katonák bevonulásának.

Oroszország február 24-én elindított ukrajnai inváziója már több ezer áldozatot követelt, milliókat kényszerített a lakóhelyük elhagyására, és felvetette az 1962-es kubai rakétaválság óta a legkomolyabb konfrontáció lehetőségét Oroszország és az Egyesült Államok között - írja a Reuters.

Putyin szerint az ukrajnai "különleges katonai műveletre" azért van szükség, mert az Egyesült Államok Ukrajnát használta fenyegetésre Oroszországgal szemben, és Moszkvának meg kell védenie az orosz ajkúakat az üldöztetéstől. Putyin a konfliktust elkerülhetetlen konfrontációnak állítja be az USA-val, amelyet beavatkozással és azzal vádol, hogy a NATO katonai szövetség bővítésével fenyegeti Oroszországot. Ukrajna viszont azt állítja, hogy egy imperialista típusú területszerzés ellen harcol, és hogy Putyin orosz ajkúak irtására vonatkozó állításai teljes képtelenségek.

Szankciós listára kerülhet az ortodox egyház vezetője

Az Európai Bizottság az Oroszország elleni hatodik szankciós csomag részeként azt javasolja, hogy fagyasszák be Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház fejének vagyonát is - írja a Guardian. A tagállamok döntenek majd arról, hogy listára kerül-e a pátriárka.

A 75 éves Kirill Putyin lelkes támogatója, aki egyszer "csodának" nevezte Putyin regnálását. A Politico lap szerint az Európai Külügyi Szolgálat dokumentumában az áll, hogy Kirill "az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió egyik prominens támogatója", és kulcsszerepe volt Putyin Ukrajnával kapcsolatos retorikájának felerősítésében. A dokumentum kitér Kirill háborúpárti prédikációira és megjegyzéseire az orosz invázió óta eltelt hónapokban, valamint arra is, hogy áldását adta az Ukrajnában harcoló orosz katonákra. A pátriárka ezért - a bizottság szerint - felelős olyan intézkedések vagy politika támogatásáért, amelyek veszélyeztetik Ukrajna területi integritását és szuverenitását, valamint stabilitását és biztonságát.