Peszkov szerint nyomozásra akkor lesz indok, ha beazonosítják a Navalnij szervezetébe került anyagot, és ha megerősítést nyer, hogy a politikust megmérgezték, mindaddig elhamarkodott dolog mérgezésről beszélni - tudósított az MTI.

Nincs itt semmi látnivaló

"Először meg kell találni az anyagot, meg kell állapítani, hogy mi okozta az állapotát. Vagyis indok kell a nyomozáshoz. Egyelőre annyit állapíthatunk meg, hogy a páciens kómában van" - mondta az orosz kormányzati szóvivő.

A szóvivő szerint a berlini Charité klinika diagnózisa nem veszi biztosra Navalnij megmérgezését, ez csak az egyike az lehetséges orvosi verzióknak.

Peszkov megfogalmazása szerint az orosz és a német szakérők "orvosi elemzése abszolút egybeesik", de "a következtetések különbözőek". Az omszki orvosok már az első órákban megállapították a kolinészteráz-aktivitás csökkenését, és az ottani intenzív osztályon azonnal atropint adtak be neki, amint a német orvosok is, akik részéről "semmi új" sem hangzott el. A kolinészteráz-szint csökkenésének okát egyelőre egyik országban sem sikerült megállapítani, a vizsgálatok nem mutattak ki konkrét anyagot.

Szóvivő: gyógyszertől is rosszul lehetett Navalnij

Lehet, hogy a németek meglátják majd (a keresett anyagot) - mondta az MTI szerint a szóvivő, kitérve arra, hogy a kolinészteráz-szint csökkenését gyógyszer is okozhatta. Az orosz orvosok készek arra, hogy az először vett mintákat német kollégáik rendelkezésére bocsássák, valamint a biológai anyagok cseréjére - biztosította a segítségről a németeket az orosz kormányzati szóvivő.

Peszkov kifogásolta, hogy Nyugaton a mérgezést tartják a történtek egyetlen lehetséges magyarázatának, és sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Steffen Seibert német kormányszóvivő rögtön azt mondta: valószínűleg mérgezés történt. Az Kreml "üres zsivajnak" tekinti a vádakat, miszerint az orosz vezetésnek köze lehet Navalnij megmérgezésékhez, ezek "semmiképp sem lehetnek igazak", ezért nem viszonyul hozzá komolysággal. Személy szerint nincs tudomása arról, hogy az orosz titkosszolgálatok megfigyelték volna Navalnijt szibériai útja során, ahogy azt a hétvégén a Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap írta.

"Nem Puytin, az orvosok döntöttek"

Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Navalnij nem jelent veszélyt Oroszországra nézve. Vlagyimir Putyin orosz elnök a finn hivatali partnerével, Sauli Niinistövel folytatott telefonbeszélgetése során valóban szót ejtett Navalnij állapotáról, de nem adott ki utasítást az ellenzéki politikus külföldre szállításával kapcsolatban. Ebben a kérdésben az orvosok kezében volt a döntés, az illetékes szervek pedig hatékonyan jártak el.

Peszkov nem látott tendenciát abban, hogy a rendszer bírálóit meggyilkolják vagy merényletet követnek el ellenük. A Vlagyimir Kara-Murza ellenzéki politikus és a Pussy Riot-csoporthoz tartozó, a Mediazona hírportált alapító Pjotr Verzilov ellen állítólag megkísérelt mérgezésekkel kapcsolatban kijelentette: "Először is, nem tudjuk, hogy mérgezésekről van-e szó", ezek az esetek külföldön történtek.

A világ minden országában nagyon sok mérgezés történik. Minden konkrét esetben pontos információval kell operálni. Én nem rendelkezem ilyen adatokkal. Ha önök igen, osszák meg

- mondta a Kremlt szóvivője, aki "szörnyű tragédiának" nevezte a Kreml közelében 2015-ben agyonlőtt Borisz Nyemcov ellenzéki politikus halálát. Hozzátette: a nyomozás eredménye közismert.

Nem estek a fejükre az oroszok

Szergej Sigejev, a moszkvai Kriminalisztikai Szakértői Iroda vezetője a TASZSZ-nak nyilatkozva kijelentette, hogy a berlini kórháznak a jelek szerint a szervezetbe jutott konkrét anyag híján nincs elég bizonyítéka arra, hogy megállapítsa Navalnij megmérgezését. Sigejev szerint az emberek kolinészteráz-aktivitása jelentősen eltér, különösen krónikus betegségek esetén.