Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlemény szerint az emlékeztetőt az ENSZ tengerjoggal foglalkozó nemzetközi bíróságához juttatta el Kijev, eleget téve ezáltal az eljárási előírásoknak. Az Oroszországgal szembeni keresetet ugyanis Ukrajna 2016 szeptemberében nyújtotta be. 2018. február 19-ig kapott időt arra, hogy memorandum formájában részletesen alátámassza panaszát, indokolja a jogsértés elkövetését. Ezt követően Moszkvának három hónap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a vádakra.

"Oroszország gátlástalanul megsértve a nemzetközi jogot, ellopja azokat az energetikai és halászati erőforrásokat, amelyek Ukrajna és az ukrán nép tulajdonát képezik. Ezen felül egyebek mellett károkat okoz az ukrán halászoknak azáltal, hogy hajóikat nem engedi be Ukrajna kikötőibe a Kercsi-szorosban megkezdett törvénytelen hídépítésre hivatkozva" - idézte az UNIAN ukrán hírügynökség a külügyi közlemény alapján a memorandum egy részletét.

Ukrajna a dokumentum szerint kéri a bíróságot: vessen véget annak, hogy Oroszország megsérti az ENSZ tengerjogi konvencióját, továbbá erősítse meg Ukrajna jogait a Fekete- és az Azovi-tengeren, valamint a Kercsi-szorosban lévő felségvizein, kötelezze Oroszországot Ukrajna szuverén jogainak tiszteletben tartására, állítsa le az Ukrajnát illető erőforrások eltulajdonítását, továbbá kötelezze Moszkvát az okozott veszteségek megtérítésére.

A külügyminisztérium megjegyezte, hogy a végső döntés a perben várhatóan leghamarabb csak 2021-ben fog megszületni. A tárca ugyanakkor ismételten kiemelte, hogy Ukrajna minden létező nemzetközi jogi platformon igyekszik érvényt szerezni jogainak, amelyeket Oroszország szerinte durván megsértett.