Bár a Fidel Castro és a kubai forradalom iránti romantikus rajongás mára a pólókra festett arcképek és jelszavak szintéjére szelídült, a forradalmár-diktátor halála jókora visszhangot keltett a világon, s azon belül különösen Latin-Amerikban - kezdi háttérelemzését Mac Margolis a Bloomberg régiós szakírója.

Egy nagy ember halt meg - írta Rafael Correa, Ecuador Kuba-barát elnöke. Nicolas Maduro, a venezuelai radikális baloldali rendszer vezetője háromnapos gyászt hirdetett országában.

Az álmodozók, a harcosok, a haladás hívei, mindazok, akik egy egyenlőbb világról álmodnak, keserű napra ébredtek szombaton - fogalmazott Brazília elmozdított elnöke, Dilma Rousseff a 90 éves Castro pénteki halálhírére utalva.

Romantika sötét háttérrel

Hiába a több mint hatvan év alatt megkopott imázs, a Washingtonnal dacoló Kuba generációkon át inspirálta a politikai lázadókat. Az írástudatlanság felszámolása és az állami orvosi ellátás megszervezése a szigetország erejét hirdette és elismerést szerzett a kubai rendszernek.

Latin-Amerika-szerte terjedtek a történetek Fidelről és Che Guevaráról mint Dávidokról, akik szembe fordultak az amerikai kontinens koronázatlan urával, az USA-val. Nem számított, hogy a kubai gazdaság egy másik szuperhatalom, a Szovjetunió köldökzsinórján lógott, és hogy Fidel rendszere elnyomta a véleményalkotás, a szólás és a gyülekezés szabadságát.

Követők nélküli "minta"

A nagy kérdés az, hogyan maradhatott fenn Kuba mítosza annak ellenére, hogy a latin-amerikai nemzetek túlnyomó többsége nem követte a mintáját. Venezuela vagy korábban Nicaragua kivételével egyetlen országban sem próbálkoztak szocialista rendszer kiépítésével.

A 34 közép- és dél-amerikai országban politikai demokrácia és piacgazdaság működik. A nemzeti intézmények, a közszolgáltatások hatékonysága ugyan halovány és a korrupció virágzik, ám a latin-amerikaiak ennek ellenére nem választottak Castróhoz hasonló vezetőket maguknak.

Nagyra nőtt törpe

A régió vezetőinek szemét régóta csípte az a fajta eltúlzott figyelem és imádott-gyűlölt elismerés, amely a castróista Kubát övezte. Egy kiszivárogtatott információ szerint 1999-ben az ibériai és a latin-amerikai vezetők értekezletének az egyik részvevője így fakadt ki: "A fenébe, Fidel! Mit akar kezdeni a koszos, semmire sem jó szigetével?"

Nyilvánosan persze mindenki vigyázott a szájára. Castro maradt a rokkant, de dédelgetett nagybácsi. Még ma is nehéz bárkinek a latin-amerikai baloldalon nyilvánosan elítélni a kubai rezsimet - fogalmazott Claudia Hilb, a Csend, Kuba című könyv szerzőéje. Még ő is zavarban volt, hogyan fogalmazzon a szigetországgal kapcsolatban.

Ellentétes hatás

Hilb Castro és Kuba mítoszát egy sajátos helyzet szerencsétlen melléktermékének tartja. Annak a helyzetnek, amely önmagában pozitív eredményt is hozhatott volna, hogy a kubai forradalmat a zsarnokság elleni lázadás szülte.

Ami ezután jött, az sajátos módon csak Fidel Castrót erősítette. Az ellene indított merényletkísérletek sorozata, a fél évszázados amerikai kereskedelmi embargó és az egymást váltó washingtoni adminisztrációk támadásai mind-mind a kezére játszottak. Ellensúlyozták a hadigazdaság logikájával működő gazdaságpolitika sorozatok kudarcait és a rendszer erőszakos fellépését a másként gondolkodókkal szemben.

Ügyes húzás

Emellett Fideltől nem voltak idegenek a váratlan húzások. A legutóbbival, azzal, hogy 2006-ban átadta a hatalmat öccsének, Raulnak, sikerült megakadályoznia az ország összeomlását. Ezzel ugyanis utat nyitott az óvatos gazdasági reformok és a diplomácia nyitás előtt.

Hiába fújtak a venezuelai, ecuadori és bolíviai szövetségesek a "jenki intrikusokra", Raul fogadta Barack Obama amerikai elnököt és segített a kolumbiai baloldali gerillák leszerelésében.

Átalakul az országimázs

A Kuba "márka" átalakulása talán elindult, ám kérdés, hogy Latin-Amerika Kuba-fóbiája változik-e? A régió nagyobb részének történetére, a gyengén teljesítő kapitalista demokráciák vergődésére évtizedeken át árnyékot vetett a közép-amerikai kis hidegháború, amely - köszönhetően Fidel Castro valós erejénél jóval nagyobb befolyásának - nagyon sokáig túlélte a nagy hidegháború végét.

Kuba túlsúlya annak ellenére érvényesült, hogy végül is csak egy autokratikus uralom alatt álló szigetről beszélünk, amelynek lakossága (11 millió) megegyezik a Sao Paulo lakóinak számával, gazdasága pedig feleakkora, mint a brazíliai metropolisz GDP-je (2013-as becslés szerint 83 milliárd dollár, a magyar GDP kétharmada).

Kuba egy fekete lyuk Latin-Amerikában - véli Eric Farnsworth a Council of the Americas üzleti szervezet szakértője. Magába szívja a régió iránti összes érdeklődést. Fidel Castro halála egyebek mellett arra is lehetőséget kínál, hogy a térség ügyeiben helyre álljanak a normális arányok. Ha ez megtörténne, annak sokan tapsolnának.